Barion Pixel
Kövér László börtönnel fenyegeti Dobrev Klárát

Kövér László börtönnel fenyegeti Dobrev Klárát

2021.10.07.

Kövér László börtönnel fenyegeti Dobrev Klárát 

 

Arató Gergely, a Demokratikus Koalíció frakcióvezető-helyettese és képviselőjelöltje az ellenzéki előválasztáson, csütörtöki sajtótájékoztatóján hívta fel a figyelmet, hogy a köteles beszédről elhíresült Kövér László fideszes házelnök a napokban börtönnel fenyegette meg a DK miniszterlnök-jelöltjét, Dobrev Klárát. 

 

„Kövér azt mondta az Infórádiónak, hogy azok ellen, akik feles többséggel bontanák le a kétharmadot, feles többséggel küldenék el Polt Pétert és mondanák ki a fideszes egypárti alaptörvényről, hogy alkotmányellenes, azok ellen büntetőeljárást kellene indítani. Kövér László ebben a nyilatkozatban még sajnálkozik is amiatt, hogy a jogászok szerint ezek a kijelentések még nem lépték át azt a küszöböt, hogy ezt meg lehessen tenni.” – foglalta össze a politikus. 

 

Arató Gergely kijelentette, a Demokratikus Koalíció szerint célbaért az üzenet, ha a Fidesz már Dobrev Klárát, a kormányváltásra legesélyesebb ellenzéki miniszterelnök-jelöltet fenyegeti börtönnel. 

 

„Jól látja, házelnök úr, hiába a hatalomtechnikai machinációk a kétharmaddal, ha Dobrev Klára lesz a miniszterelnök, akkor az elmúlt 10 év bűnösei el lesznek számoltatva, méghozzá egy Polt Péter utáni független ügyészség és független bíróságok által. Én ezt megígérem Önnek, szóval, ha arra várt, hogy egy nyilatkozattal átlépjük ezt a küszöböt, akkor én most megtettem.” – hangsúlyozta a DK politikusa. 

 

Arató Gergely úgy fogalmazott: Kövér László kétségbeesett fenyegetőzésénél semmi sem mutatja jobban, hogy mitől fél igazán ez a hatalom. 

 

„Attól fél, hogy az az összefogás, amely jövőre le fogja győzni az Orbán-kormányt, feles többséggel is vissza fogja állítani a jogállamot, hogy a bűnösök bűnhődjenek, a tolvajok pedig oda kerüljenek, ahová valók: a börtönbe. Lehet finomkodni, lehet azt mondani, hogy valaki ezzel nem ért egyet, de hogy Dobrev Klárát idézzem, ha nem lesz igazság, akkor nem lesz béke sem. Márpedig mi békére készülünk, ezért fogunk igazságot tenni.” – mondta Arató, kiemelve, akkor is, ha ez Kövér Lászlónak vagy Orbán Viktornak nem tetszik, és akkor is, ha börtönnel fenyegetik emiatt az Orbánt legnagyobb eséllyel legyőző ellenzéki miniszterelnök-jelöltet.

RSS
Kapcsolódó politikusok