Barion Pixel
Dobrev Klára: Jövőre legalább 20 ezer forinttal fogjuk segíteni a családok iskolakezdését

Dobrev Klára: Jövőre legalább 20 ezer forinttal fogjuk segíteni a családok iskolakezdését

2021.08.28.

Dobrev Klára: Jövőre legalább 20 ezer forinttal fogjuk segíteni a családok iskolakezdését 

 

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje az őszi ellenéki előválasztáson szombati sajtótájékoztatóján hívta fel a figyelmet: már csak pár nap és elkezdődik az iskola, a legtöbb szülő pedig éppen ezekben a napokban szembesül azzal, hogy milyen drága az iskolakezdés. 

 

„Az Eduline gyűjtése alapján egy családnak egyetlen gyerek iskoláztatására is legalább 50 ezer forintot kell elköltenie, ezen pedig nem sokat segít az sem, hogy egy kicsit hamarabb utalják a 10 éve változatlan családi pótlékot. Ma ott tartunk, hogy a gyerek még át sem lépte az iskola küszöbét, máris hátrányban van a többiekhez képest, ha a szülei nem tudnak egy ekkora összeget elkölteni az iskolakezdésre.” – foglalta össze a politikus. 

 

Dobrev Klára bejelentette, a Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltjeként azt akarja elérni, hogy jövőre, amikor a magyar miniszterelnököt már biztosan nem Orbán Viktornak fogják hívni, akkor a kormány legalább 20 ezer forinttal segítse a családok iskolakezdését. 

 

„Ennek az összegnek egy gyermekét egyedül nevelő szülő esetében 30 ezer forintnak, egy tartósan beteg, fogyatékos gyermeket nevelő család esetében pedig 40 ezer forintnak kell lennie. Lehet, hogy Orbán Viktor megelégszik azzal, hogy a saját lánya egy svájci luxusegyetemen tanulhatott, a saját fia pedig egy brit katonai elitiskolában, de mi egy olyan Magyarországot szeretnénk, ami nem a kiváltságos kevesekről, hanem a tisztességes sokakról, az emberekről szól.” – magyarázta a DK jelöltje, hozzátéve, ezért fogják jövőre - legalábbis, ha ő lesz a miniszterelnök - legalább 20 ezer forinttal támogatni a családok iskolakezdését.

 

Dobrev arra is kitért, manapság sok szó esik arról, nagyon helyesen, hogy az iskolarendszerünk nem képes csökkenteni az otthonról hozott társadalmi különbségeket. 

 

„Ez így is van, és ez egy fontos kihívás, amelyet szintén nekünk kell majd megoldanunk. De nem mehetünk el amellett, hogy a gyerekeink már akkor sem egyenlőek, amikor még át sem lépték az iskola küszöbét, még be sem tették a lábukat az iskolába. Hiszen a legtöbb családnak nem fér bele, hogy 50 ezer forintot költsön az iskolakezdésre, két gyerek esetén pedig legalább 100 ezer forintot.” – hangsúlyozta a politikus, kiemelve, ezek egy átlagos családnak is óriási kiadások, amikkel az államnak nem lenne szabad magukra hagynia őket.

RSS
Kapcsolódó politikusok