Barion Pixel

Szegedi DK: Mondjon le a jobbikos Tóth Péter!

2015.03.02.
Binszki_Károlyi_20150302_SzegedMaNem képviselheti a szegedi embereket az, aki leterroristázza azokat, akik kiállnak a Ságvári-gimnázium átnevezése ellen – jelentette ki Binszki József, aki lemondásra szólította fel a Jobbik képviselőjét, Tóth Pétert. Miután a Jobbik azt javasolta múlt heti sajtótájékoztatóján, hogy ne csak a Ságvári Endréről elnevezett iskolát, hanem a Károlyi Mihály kollégiumot is nevezzék át, és azt is kijelentette a párt önkormányzati képviselője, hogy a terrorista pártján állnak a Je suis Ságvári szlogent használó tiltakozók is a Facebookon, a DK szegedi elnöke lemondásra szólította fel Tóth Péter önkormányzati képviselőt. A Demokratikus Koalíció álláspontja szerint Károlyi Mihályt nem terheli felelősség a gyalázatos trianoni békéért. Ő volt az, aki 1916-ben megpróbálta a különbékét megkötni az Antanttal, és arra próbálta felhasználni kapcsolatait, hogy Magyarország legalább elfogadható feltételekkel tudjon kijönni a vesztes háborúból – jelentette ki Binszki József, a párt helyi szervezetének elnöke, aki azt vizionálta, hogy akár Ady Endrét, Radnóti Miklóst, netán József Attilát is megpróbálják majd “kitörölni a történelemből”. Kérdésünkre elmondta, az általa felsorolt költők antifasiszta, baloldali személyek voltak, akikről ma hazánkban utcák és terek is el vannak nevezve, s a DK attól tart, hogy a névváltoztatási hullám őket is elérheti. "Számunkra ez nem fogadható el, mint ahogy az sem, hogy egy szélsőjobboldali párt képviselője leterroristázza Szeged lakosait. Mert felkészületlenségből vagy butaságból lehet azt mondani, hogy Ságvári Endre terrorista volt, de azt nem lehet, hogy a Ságvári-gimnázium átnevezése ellen küzdők terroristák pártján állnak. Aki ilyet állít, nemhogy az európai, de még a magyar politikai kultúrával szemben áll" – szögezte le Binszki. A DK-s politikus szerint ezért le kell mondania Tóth Péternek, ha pedig ezt nem teszi meg, akkor pártjának, a Jobbiknak kell tőle megvonnia a bizalmat. Nem képviselheti ugyanis a szegedi polgárokat az, akinek ilyen véleménye van róluk. forrás: szegedma.hu
RSS