Július 3-án lesz kilencvenéves Vitányi Iván szociológus, író, esztéta, politikus. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának portréja:
Protestáns értelmiségi család sarjaként született Debrecenben, sárospataki gyökerű apja egy ideig presbiter volt Abaújszántón, anyja régi dzsentricsaládból származott. Gimnazista korától Bartók hatására népzenét tanult, maga is tett gyűjtőutakat. 1943-ban érettségizett a sárospataki Református Kollégiumban, majd a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen hallgatott filozófiát és esztétikát. Beiratkozott a színiakadémiára is, tagja volt a bartóki elveket a színjátszásba átültetni akaró Muharay Együttesnek. Megismerte a népi írókat, s egyre jobban a baloldali eszmék vonzáskörébe került. 1944-ben bekapcsolódott a Magyar Diákok Szabadságfrontja elnevezésű ellenállási szervezetbe, az egyetemistákból szerveződött Görgey-zászlóalj tevékenységébe. A Gestapo letartóztatta, a sopronkőhidai fegyházból 1945 elején szabadult.
1946 őszén az akkor megalakult Magyar Színjátszók Egyesületének titkárává választották, majd a Tánc- és Kórusművészeti Kollégium titkára lett, 1947 és 1950 között a Táncszövetség vezetőségi tagja volt. Diplomáját 1950-ben szerezte meg az akkor már Eötvös Loránd Tudományegyetem történelem-filozófia szakán, ahol Lukács György tanítványa is volt. A Lukácsot ért támadások miatt tanulmányait 1950-ben megszakította, és a Népművelési Minisztérium zenei főosztályának munkatársaként helyezkedett el.
1953-ban a Nagy Imre-féle reformcsoport tagja lett, a forradalmat megelőző időszakban a Petőfi Kör üléseinek állandó résztvevője, illetve az 1956-os forradalom alatt az Értelmiségi Forradalmi Bizottság tagja volt. A forradalom leverése után "ellenforradalmárnak" minősítették, másfél évig nem kapott állást, ezért kitanulta az esztergályos szakmát.
1958-tól a Muzsika, 1964-től 1972-ig a Valóság című folyóirat munkatársa, majd rovatvezetője volt. 1972-ben a Népművelési Intézet igazgatójává nevezték ki, ezzel egy időben kezdett tanítani az ELTE szociológiai tanszékén. 1971-ben szerezte meg a pszichológiai tudományok kandidátusa, 1980-ban a szociológiai tudományok doktora címet. 1980-tól a Művelődéskutatási Intézet igazgatója, 1986-ban az újonnan alakult Országos Közművelődési Központ főigazgatója lett, melynek átszervezése után, 1992-től az MTA Szociológiai Intézetének tudományos igazgatóhelyettesévé nevezték ki. 1975 és 1985 között az MTA Szociológiai Bizottságában is dolgozott.
Vitányi Iván 1945-től 1956-ig volt a Magyar Kommunista Párt, 1948-tól a Magyar Dolgozók Pártjának tagja. A Magyar Szocialista Munkáspártba 1972-ben lépett be, 1988-ban az Új Márciusi Front egyik alapítója és szervezője volt. 1989-ben lett a Magyar Szocialista Párt (MSZP) alapító tagja, 1990 és 1996 között az országos választmány elnöki tisztségét töltötte be. 2003-ban választották a párt művelődési tagozatának vezetőjévé. 1993 és 1995 között a Demokratikus Charta egyik szóvivője volt. 2002 óta a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége nemzeti tanácsának elnöke.
1990 és 2014 között országgyűlési képviselő volt, 2011-ig az MSZP frakciójában, 2011-től a DK soraiban politizált. 2010-ben csatlakozott a Gyurcsány Ferenc által életre hívott Demokratikus Koalíció Platformhoz, s amikor a platform 2011. október 22-én Demokratikus Koalíció (DK) néven önálló párttá alakult, az egyes számú párttagkönyvet kapta meg. 2011-től a DK örökös tiszteletbeli elnöke.
Kutatási területei az esztétika, a kultúra szociológiája és pszichológiája, az életmód és a társadalmi szerkezet alakulása. E témakörökben számos tanulmánya, cikke jelent meg, több könyve látott napvilágot. 2003-ban Radnóti Miklós-díjat, 2006-ban Lukács György-díjat, 2014-ben Bajcsy-Zsilinszky-emlékplakettet kapott.
(MTI)
Július 3-án lesz kilencvenéves Vitányi Iván szociológus, író, esztéta, politikus. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának portréja:
Protestáns értelmiségi család sarjaként született Debrecenben, sárospataki gyökerű apja egy ideig presbiter volt Abaújszántón, anyja régi dzsentricsaládból származott. Gimnazista korától Bartók hatására népzenét tanult, maga is tett gyűjtőutakat. 1943-ban érettségizett a sárospataki Református Kollégiumban, majd a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen hallgatott filozófiát és esztétikát. Beiratkozott a színiakadémiára is, tagja volt a bartóki elveket a színjátszásba átültetni akaró Muharay Együttesnek. Megismerte a népi írókat, s egyre jobban a baloldali eszmék vonzáskörébe került. 1944-ben bekapcsolódott a Magyar Diákok Szabadságfrontja elnevezésű ellenállási szervezetbe, az egyetemistákból szerveződött Görgey-zászlóalj tevékenységébe. A Gestapo letartóztatta, a sopronkőhidai fegyházból 1945 elején szabadult.
1946 őszén az akkor megalakult Magyar Színjátszók Egyesületének titkárává választották, majd a Tánc- és Kórusművészeti Kollégium titkára lett, 1947 és 1950 között a Táncszövetség vezetőségi tagja volt. Diplomáját 1950-ben szerezte meg az akkor már Eötvös Loránd Tudományegyetem történelem-filozófia szakán, ahol Lukács György tanítványa is volt. A Lukácsot ért támadások miatt tanulmányait 1950-ben megszakította, és a Népművelési Minisztérium zenei főosztályának munkatársaként helyezkedett el.
1953-ban a Nagy Imre-féle reformcsoport tagja lett, a forradalmat megelőző időszakban a Petőfi Kör üléseinek állandó résztvevője, illetve az 1956-os forradalom alatt az Értelmiségi Forradalmi Bizottság tagja volt. A forradalom leverése után "ellenforradalmárnak" minősítették, másfél évig nem kapott állást, ezért kitanulta az esztergályos szakmát.
1958-tól a Muzsika, 1964-től 1972-ig a Valóság című folyóirat munkatársa, majd rovatvezetője volt. 1972-ben a Népművelési Intézet igazgatójává nevezték ki, ezzel egy időben kezdett tanítani az ELTE szociológiai tanszékén. 1971-ben szerezte meg a pszichológiai tudományok kandidátusa, 1980-ban a szociológiai tudományok doktora címet. 1980-tól a Művelődéskutatási Intézet igazgatója, 1986-ban az újonnan alakult Országos Közművelődési Központ főigazgatója lett, melynek átszervezése után, 1992-től az MTA Szociológiai Intézetének tudományos igazgatóhelyettesévé nevezték ki. 1975 és 1985 között az MTA Szociológiai Bizottságában is dolgozott.
Vitányi Iván 1945-től 1956-ig volt a Magyar Kommunista Párt, 1948-tól a Magyar Dolgozók Pártjának tagja. A Magyar Szocialista Munkáspártba 1972-ben lépett be, 1988-ban az Új Márciusi Front egyik alapítója és szervezője volt. 1989-ben lett a Magyar Szocialista Párt (MSZP) alapító tagja, 1990 és 1996 között az országos választmány elnöki tisztségét töltötte be. 2003-ban választották a párt művelődési tagozatának vezetőjévé. 1993 és 1995 között a Demokratikus Charta egyik szóvivője volt. 2002 óta a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége nemzeti tanácsának elnöke.
1990 és 2014 között országgyűlési képviselő volt, 2011-ig az MSZP frakciójában, 2011-től a DK soraiban politizált. 2010-ben csatlakozott a Gyurcsány Ferenc által életre hívott Demokratikus Koalíció Platformhoz, s amikor a platform 2011. október 22-én Demokratikus Koalíció (DK) néven önálló párttá alakult, az egyes számú párttagkönyvet kapta meg. 2011-től a DK örökös tiszteletbeli elnöke.
Kutatási területei az esztétika, a kultúra szociológiája és pszichológiája, az életmód és a társadalmi szerkezet alakulása. E témakörökben számos tanulmánya, cikke jelent meg, több könyve látott napvilágot. 2003-ban Radnóti Miklós-díjat, 2006-ban Lukács György-díjat, 2014-ben Bajcsy-Zsilinszky-emlékplakettet kapott.
(MTI)
