Barion Pixel
Arató Gergely: A nyugdíjasok az elmúlt 10 év egyértelmű vesztesei, az idősek azonnali kárpótlására van szükség!

Arató Gergely: A nyugdíjasok az elmúlt 10 év egyértelmű vesztesei, az idősek azonnali kárpótlására van szükség!

2021.07.05.

Arató Gergely: A nyugdíjasok az elmúlt 10 év egyértelmű vesztesei, az idősek azonnali kárpótlására van szükség!

 

Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese és jelöltje az előválasztáson Kőbánya-Kispesten hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, hogy újabb szomorú rekordot köszönhetünk az Orbán-kormánynak: ezúttal az infláció mértékében vagyunk listavezetők Európán belül. Arató hozzátette: a második helyen álló lengyel index 4,6 százalékot, míg a „bronzérmes” luxemburgi 4 százalékos emelkedést mutatott, míg az EU-átlag mindösszesen 2,3 százalék. 

 

A politikus kiemelte: szakértők szerint a rekordmagas magyar infláció hátterében egyértelműen a rossz kormányzati döntések és az MNB elhibázott gazdaságpolitikája áll, hiszen a Jegybank a már négy éve egyre gyorsuló áremelkedések ellen nem lépett fel időben, mindennek pedig a járvány által leginkább sújtott társadalmi csoportok, így többek közt a nyugdíjasok isszák meg a levét! 

 

„A Fidesz hazudott a nyugdíjasoknak a nyugdíjrendszer átalakításakor, hazudott akkor, amikor a svájci indexálás kivezetésével több mint 1 millió forinttal károsított meg minden nyugdíjast, hazudott a nevetségesen alacsony nyugdíjkompenzáció megszavazásakor, és hazudott most is, amikor megígérte, hogy megvédi az időseket a koronavírus-járvány okozta gazdasági válságban” – hangsúlyozta Arató. 

 

Hozzátette: nem elég, hogy ma Magyarországon a legkisebb és a legnagyobb nyugdíjak között majdnem százszoros a különbség, de az olló egyre csak nyílik, és a Fidesz által bevezetett nyugdíjrendszer éppen a legrászorultabbakat érintette a legrosszabbul. 

 

„Mi, európai magyarok azt mondjuk, hogy elég volt a Fidesz hazugságaiból! A jövőre felálló új, demokratikus kormány Dobrev Klára vezetésével újra be fogja vezetni a nyugdíjak svájci indexálását, és 100 plusz 50 ezer forinttal fogja kárpótolni az Orbánék által becsapott nyugdíjasokat a nyugdíjemelés elmaradása miatt, és azért, hogy csökkentsük a válság hatásait. Ez a minimum, amit az idősek megérdemelnek!” – mondta el zárásképpen a politikus.

 

 

RSS
Kapcsolódó politikusok