Barion Pixel
Varju László: A Fidesz hazudott a nyugdíjasoknak – továbbra is minimális összegből nyomorog az idősek többsége

Varju László: A Fidesz hazudott a nyugdíjasoknak – továbbra is minimális összegből nyomorog az idősek többsége

2021.06.09.

Varju László: A Fidesz hazudott a nyugdíjasoknak – továbbra is minimális összegből nyomorog az idősek többsége

 

A tavalyi nevetségesen alacsony, 1,2 százalékos nyugdíjkompenzáció után hiába beszélt pár hete Tállai András pótlólagos nyugdíjemelésről, a mai adatokból az derül ki, hogy több mint 13 ezer idős honfitársunk él havi kevesebb mint 50 ezer forint nyugdíjból hónapról hónapra.

A Demokratikus Koalíció szerint vérlázító, hogy a Fidesz megint, immár sokadszor hazudott a nyugdíjasoknak! Orbánék az elmúlt 11 évben a svájci indexálás kivezetésével összesen több mint 1 millió forinttal károsítottak meg minden egyes nyugdíjast, miközben eszük ágában sem volt emelniük a minimálnyugdíjat. Mi, európai magyarok azonnali, 100 + 50 ezer forintos nyugdíjemelést követelünk idős honfitársaink kárpótlására!



Varju László 
A Parlament Költségvetési Bizottságának elnöke, a DK országgyűlési képviselője 

RSS
Kapcsolódó politikusok