Barion Pixel
Arató Gergely: A DK reagálása az iskolák újranyitásával kapcsolatban
Arató Gergely: A DK reagálása az iskolák újranyitásával kapcsolatban 2021.04.19.

Arató Gergely: A DK reagálása az iskolák újranyitásával kapcsolatban

 

Arató Gergely, a Demokratikus Koalíció frakcióvezető-helyettese hétfő délutáni sajtótájékoztatóján emlékeztetett, sajnos több, mint egy év alatt, amit a koronavírus-járvány árnyékában töltöttünk, a kormány hozzáállása és szervezettsége nem sokat változott. 

 

„Emlékezhetünk, hogy tavaly a tanárok, szülők, gyerekek gyakorlatilag pár napot kaptak – egy hétvégét gyakorlatilag – arra, hogy kitalálják, mihez is fognak kezdeni a távoktatás, vagy digitális oktatás alatt. A kormány gyakorlatilag semmiféle segítséget nem adott akkor, sem az oktatás szervezéséhez, sem ahhoz, hogy a családok és a pedagógusok alkalmas eszközt kapjanak. Így kizárólag a tanárok és a szülők kitartásának volt köszönhető, hogy sikerült működtetni a rendszert.” - foglalta össze a politikus. Arra is kitért, hogy nem volt ez különben a második hullám kezdetén a szeptemberi iskolakezdéssel sem, amikor Orbánék még arra is képtelenek voltak, hogy minden iskolába kerüljenek a tanévkezdésre lázmérők. 

 

„És most, a harmadik hullámban változatlanul képtelenek kezelni a helyzetet: egyszer arról van szó, hogy nyugodtan nyithatnak az iskolák a tavaszi szünetet követően, majd eltolják a nyitást két héttel. Ismét teljes magabiztossággal állítják, hogy most már biztonságos a jelenléti oktatás, majd a felsősöket és középiskolásokat mégis otthon tartják. És így jutottunk el a mai napig, április 19-ig.” – ismertette a frakcióvezető-helyettes. 

 

Arató Arról is beszámolt, hogy mostanra már jó néhány személyes tapasztalat, beszámoló is érkezett a szülőktől az első napról. 

 

„Az a tapasztalat, hogy a legtöbb iskolában a tanulók fele-harmada otthon maradt, így nagy szükség lenne annak a kidolgozására, hogy hogyan tudnák követni a tanítást. jelenleg ugyanis csak a tanmenetet és a házi feladatot kapják meg. De van olyan iskola is, ahol három osztálynak van egyszerre testnevelés órája közös a tornateremben.” – ismertette a politikus. 

 

Arató Gergely kijelentette, a Demokratikus Koalíció szerint a kormány ismét és sokadszorra játssza el, hogy ész nélkül, felelőtlenül hoznak döntéseket, a szakemberek kizárásával, aktuális politikai érdekek mentén. 

 

„Márpedig ez a járvány nem az az időszak, amikor a szakértőket ki kellene hagyni a döntések meghozatalából. Sőt, az érintett szülők és tanárok véleményét is figyelembe kellett volna venni. Hiszen elsősorban a pedagógusok viszik vásárra a bőrüket, és hiába kezdődött meg az ő oltásuk, ha a védettségük még nem alakult ki.” – hívta fel a figyelmet Arató. Úgy fogalmazott, érthető, ha mindenki félti a családtagjait, szüleit, gyermekeit, hiszen a pusztító járvány már több, mint 25 ezer magyar életét vette el, ehhez képest a kormány még mindig csak teszetoszázik és koncepció nélkül kapkod, naponta változtatva a véleményét, bizonytalanságban tartva a családokat és a pedagógusokat. 

 

A DK frakcióvezető-helyettes arra is emlékeztetett, hogy Kásler Miklós ugyan nagy kegyesen bejelentette, hogy az intézményvezetők az alsósoknál és az ovisoknál „alapos indokkal” engedélyezhetik a távolmaradást, de nincs például tisztázva mi az az alapos indok. 

 

„A szülők ismét kiskapukat keresnek és egymás közt próbálják megoldani az újabb kihívásokat, a kormány pedig ugyanúgy nem segít, mint tavaly. Például hiába kérték a pedagógus szervezetek, hogy az otthonmaradók a Kréta rendszeren keresztül bekapcsolódhassanak a tantervi oktatásba, de az EMMI és a Klebelsberg központ visszadobta az ötletet, majd Kásler Miklós azt mondta, „a jelenléti és digitális oktatás párhuzamosan nem folytatható”, ugyanakkor nem zárta ki annak lehetőségét, hogy az iskolák biztosítsák a jelenléti oktatásba való online bekapcsolódás lehetőségét a tanulók számára. Magyarul, oldják meg ismét a tanárok és az iskolák, ahogy akarják.” – magyarázta a politikus. 

 

Arató Gergely zárásként hangsúlyozta, erre a megoldásra egyébként fel lehetett volna készülni, kidolgozni, ha éppenséggel a kormány és az illetékes minisztérium a dolgát végezni, nem pedig a pedagógus szervezetekbe szállnának bele Gulyás Gergelyen keresztül. 

RSS
Kapcsolódó politikusok