Barion Pixel
Varga Zoltán: Elhunyt a koronavírus 25 ezredik magyar áldozata – A DK felszólítja a kormányt, hogy tűzzék ki a fekete zászlót a Parlament épületére!

Varga Zoltán: Elhunyt a koronavírus 25 ezredik magyar áldozata – A DK felszólítja a kormányt, hogy tűzzék ki a fekete zászlót a Parlament épületére!

2021.04.18.

Varga Zoltán: Elhunyt a koronavírus 25 ezredik magyar áldozata – A DK felszólítja a kormányt, hogy tűzzék ki a fekete zászlót a Parlament épületére!



Varga Zoltán, a Demokratikus Koalíció frakciószóvivője vasárnap emlékeztetett rá, hogy elhunyt  a koronavírus 25 ezredik áldozata is Magyarországon.

 

“Már 25 ezren haltak bele egy olyan járványba, ami korrekt felkészüléssel és a rendelkezésre álló erőforrások helyes felhasználásával kezelhető lett volna. Orbán Viktor és fogalmatlan halálkormánya ehelyett tavaly nyáron a felkészülést Adriázással bliccelték el, a megbetegedések folyamatos emelkedését látva a nyitásról kezdtek el nemzeti konzultálni, majd amikor már érzékelték, hogy nagy a baj, és ég a ház, megpróbálták az ellenzékre kenni saját sarukat, oltásellenességgel vádolva meg mindent és mindenkit. Emlékezzünk rá, hogy Orbán Viktor a járvány kezdetén két dolgot mondott: egyrészt, hogy a védekezés sikerességét az elhunytak számában fogja mérni, másrészt, hogy mindenkit meg fognak gyógyítani, aki megbetegszik.” - foglalta össze a politikus. Hangsúlyozta, ebből lett mára 25 ezer magyar áldozat és világszinten is első halálozási arány.

 

“Orbán Viktor szokásához híven hazudott, de hazugságának árát most nem ellopott kastélyszállókban, a haveroknak lepasszolt pályázati pénzekben és a hobbijára elszórt milliárdokban, hanem családok gyászában, apa, anya, nagymama és nagypapa nélkül maradt gyerekek fájdalmában lehet mérni” - mondta a DK frakciószóvivője.

 

Varga Zoltán közölte, a Demokratikus Koalíció felszólítja a kormányt, hogy a mai napon a Kossuth téren eresszék félárbócra a nemzeti lobogót, az Országgyűlés épületére pedig tűzzék ki a nemzeti gyász szimbólumát, a fekete zászlót, így emlékezve meg a koronavírus-járvány 25 ezer magyar áldozatáról, és mindazokról, akik az egészségügy katasztrofális helyzete miatt vesztették életüket.

 

“Ha már a védekezés alatt cserbenhagyták a magyarokat, ha már nem voltak hajlandóak felkészülni, amikor lehetett volna, tömegesen tesztelni, amikor kellett volna, nemzetközi segítséget kérni, amikor látták, hogy sem elegendő ember, sem elegendő eszköz nem áll rendelkezésre a betegellátásban, legalább most szálljanak magukba, gyakoroljanak egy cseppnyi önkritikát, és mutassák meg, hogy osztoznak az elhunytak családtagjainak, barátainak, ismerőseinek gyászában.” - sorolta a politikus, hozzátéve, ez a szimbolikus lépés a minimum, amit megtehetnek az áldozatok emlékéért.

 

Varga úgy fogalmazott, nem naivak, tudják, hogy kérésük valószínűleg süket fülekre talál majd.

“ Hiszen pont Orbán és kormánya voltak azok, aki a járvány legsúlyosabb napjaiban több mint 5500 egészségügyi dolgozót üldöztek el, így fektetve két vállra a már egyébként is kivéreztetett magyar egészségügyet. És pont ők azok, akik ahelyett, hogy elismernék, hogy elvesztették a járvány elleni védekezést, és csendben háttérbe vonulnának, még a feleslegesen megvett lélegeztetőgépek raktározásán is keresni akarnak valamennyit, még emberek elkerülhető halálán is nyerészkedni akarnak. Nem csak bénák és pofátlanok, de még érzéketlenek is.” - fogalmazott Varga, hozzátéve: most lenne lehetőségük megmutatni, hogy tudnak még emberként viselkedni, és nem csak azért ragaszkodnak a hatalmukhoz, hogy a legutolsó vidéki pártaktivista szomszédja fodrászának a bérmakeresztanyját is kitömjék valamennyi közpénzzel, mielőtt lelépnek.

RSS
Kapcsolódó politikusok