Barion Pixel
Előválasztási etikai kódexet fogadtak el az ellenzéki pártok elnökei

Előválasztási etikai kódexet fogadtak el az ellenzéki pártok elnökei

2021.04.14.

Előválasztási etikai kódexet fogadtak el az ellenzéki pártok elnökei

 



Ma újra egyeztettek az ellenzéki pártok elnökei. A megbeszélés végén előválasztási etikai kódexet fogadtak el. A dokumentum bevezetőjében így fogalmaznak: „A demokrata ellenzéki szövetség azért jött létre, hogy leváltsa, meghaladja a társadalom megosztására építő politikai kultúrát Magyarországon. Az a célunk, hogy Magyarország újra egy olyan európai köztársaság legyen, ahol minden körülmények között tiszteletben tartják az alapvető szabadságjogokat, a jogállami normákat és a demokráciát. Meggyőződésünk, hogy Magyarországnak olyan új kormányra van szüksége, amely tiszteletben tartja mások véleményét.”

Az előválasztásban résztvevő pártok vállalják, hogy a közösen elfogadott etikai kódex alapján fognak kampányolni, és az előválasztás eredményét tiszteletben tartva segítik a győztes jelöltek további munkáját a kormányváltás érdekében.

Az előválasztáson induló jelöltek tiszteletben tartják jelölttársaik emberi méltóságát, magánéletük szentségét. Politikus társaik vallása, családi állapota, nemi identitása, szexuális orientációja nem képezheti a kampány részét. Fontosnak tartják a demokratikus vitát, a programok és elképzelések ütköztetését. A kampány során ennek megvalósulásáért felelős demokrataként dolgoznak. Céljuk a közéleti folyamatok morális és tömegkommunikációs válságának felszámolása. A jelöltek a jelölttársaikkal szemben lejáratókampányt nem folytathatnak. A jelöltek a médiakapcsolataikat a demokratikus összefogás sikerének szolgálatába állítják. A jelöltek vállalják, hogy minden törvényes eszközzel fellépnek a kormányzati hazugságkampánnyal szemben. A jelöltek azt is vállalják, hogy jelölttársaikkal szemben nem lépnek fel etikátlanul, mert ezzel a Fideszt segítenék.

A dokumentum szerint azzal szemben, aki megsérti az etikai kódex alapelveit, a szövetséges pártok szankciót határozhatnak meg.

DK
Jobbik
LMP
Momentum
MSZP
Párbeszéd

RSS