Barion Pixel

Közlemény: Túl sok a szegény, a KSH inkább nem mér

2015.06.25.
Oláh_Lajos_201403Friss sajtóhírek szerint a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) megszüntette a létminimum számítást azzal az álságos indoklással, hogy nem mutatja jól és hitelesen a szegénységet. A tavalyi statisztikák szerint 253 ezer forint egy kétgyermekes család minimális létfenntartásához szükséges összeg. Ez nem jelent mást, mint hogy a magyar családok egyharmada él súlyos nélkülözésben. A Demokratikus Koalíció szerint a maffiakormány által kézi vezérelt KSH így akarja rózsaszínnek láttatni a sötét valóságot. A kormány továbbra is folytatja azt a gyakorlatot, hogy a számára nem tetsző statisztikákat elhallgatja, meghamisítja, sőt most már odáig megy, hogy egyszerűen csak megszünteti azokat. Az Orbán kormány elmúlt öt éve alatt a magyarok milliói egyre reménytelenebb helyzetbe kerültek, ezt mindenki tudja. A DK szerint a Fidesz győzelmi jelentéseit körmölő KSH jelenleg többet árt, mint használ.

Oláh Lajos országgyűlési képviselő DK

RSS