A Demokratikus Koalíció felháborítónak tartja, hogy a Budapest-Esztergom vasútvonal felújításának befejezése már legalább két évet késik és eközben a kezdeti költségek a hússzorosukra növekedtek - erről a párt alelnöke beszélt csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján. Választ várnak arra, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter családjának érdekeit szolgálja-e az árak növekedése.
A politikus hangsúlyozta, hogy a 43 kilométeres szakasz felújítására eredetileg tervezett 2,4 milliárd forintos összeg mára 44 milliárd forintra nőtt. Ennél drágább vasútvonalat nem lehet Európában találni - jelentette ki.
A DK képviselője hangsúlyozta, hogy a felújítási munkát elnyerő konzorcium tagja volt a Vasútépítők Kft. is, amit akkor még Szijjártó Péter édesapja tulajdonolt. "Ha valaki esetleg kételkedne, hogy Szijjártó Péter luxusvillája miből keletkezhetett, akkor abban benne lehet az is, hogy egy olyan felújításban működtek közre, aminél jelentős túlárazást, a közpénzből ilyetén való részesedést sikerült megvalósítani" - fogalmazott.
A DK választ vár a kormánytól, a magyar polgárok miért fizetnek hússzor annyit a felújításért, mint amennyit eredetileg kellett volna - mondta. Van-e köze a Szijjártó családnak a hússzoros dráguláshoz és mennyi pénzhez jutottak a vasútfelújítás során - sorolta tovább felvetéseiket. A DK azt kéri, hogy az utóbbi kérdésekről Szijjártó Pétertől is nyilatkozzon - tette hozzá.
(MTI)