A Demokratikus Koalíció (DK) elfogadhatatlannak tartja, hogy nem indul eljárás Matolcsy György ellen, miközben a jegybankelnök az ügyészség szerint is hamis vagyonnyilatkozatot adott le - mondta Gréczy Zsolt, az ellenzéki párt szóvivője szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.
Emlékeztetett arra, hogy a DK április 24-én jelentette fel okirathamisítás miatt Matolcsy Györgyöt és Gerhardt Ferencet, mivel miközben a Magyar Nemzeti Bank elnöke és alelnöke "milliós fizetéseket kapnak alapítványaiktól", ezeket a jövedelmeket nem tüntették fel a vagyonnyilatkozatukban.
A politikus közlése szerint az V. és XIII. kerületi ügyészség frissen megküldött válaszában elismerte, hogy Matolcsy György hamis vagyonnyilatkozatot adott le, amivel megszegte a hatályos magyar jogszabályokat, de mégsem indítanak ellene eljárást.
"Kétségtelen tény, hogy az alapítványoktól származó jövedelem adóköteles jövedelem, ekként pedig a vagyonnyilatkozatban feltüntetendő, így a bűncselekmény objektív tényállási elemei, elkövetési magatartás, elkövetési tárgy megállapíthatóak, a feljelentett cselekmény tényállásszerű" - idézett az ügyészség határozatából Gréczy Zsolt.
A hatóság szerint - idézett tovább a szövegből - "a feljelentésből kitűnik, hogy a feljelentett személyek a tiszteletdíjjal közvetlen kapcsolatba nem kerültek, az összegek a tudatukban saját jövedelemként nem jelentek meg. Így arra következtetni, hogy a valótlan adatok szolgáltatását tudatuk átfogta volna nem lehet. A szándékosság hiányában pedig a cselekmény nem bűncselekmény".
A DK szóvivője úgy összegzett, hogy az ügyészség szerint Matolcsy György hamis vagyonnyilatkozatot adott le, de a "tudata alkalmatlan arra", hogy egyszerű jogszabályokat értelmezni tudjon, ezért nem lehet felelősségre vonni. Gréczy Zsolt felhívta a figyelmet, hogy a törvények nem ismerete nem mentesít azok alól.
A DK elfogadhatatlannak tartja az "arcpirítóan cinikus" elutasítást, ezért felügyeleti panasszal él - jelezte.
(MTI)