Barion Pixel
A DK reagálása a mai Kormányinfón elhangzottakra

A DK reagálása a mai Kormányinfón elhangzottakra

2021.03.11.

A DK reagálása a mai Kormányinfón elhangzottakra

 

Gulyás Gergely miniszter a mai kormányinfón azt mondta, hogy már több mint egymillió kínai vakcina érkezett hazánkba, és így húsvétig megtörténhet az idősek beoltása. „Apró” szépséghiba, hogy a pánikkormány korábban még arról beszélt, húsvétig minden regisztráltat beoltanak legalább az első adaggal. Ehhez képest tegnap kiderült, hogy az EU-n belül Magyarország az utolsó a vakcinák beadásában – hiába van elegendő nyugati vakcinánk, a kormány valamiért nem tudja, vagy nem akarja megszervezni a tömeges oltást.

A Demokratikus Koalíció elképesztőnek tartja, hogy miközben a megbízható vakcina a raktárakban áll, a kormány politikai alapon válogat az oltóanyagok között, tovább gyengítve ezzel az ő bénaságuk miatt egyébként is alacsonyan lévő oltási kedvet. Miközben az egészségügy az összeomlás szélén táncolt, miközben kórházaink már beteltek, és miközben több mint ötezer orvos és ápoló mondott fel a járvány közepén, a Fidesznek még most is csak gyurcsányozásra telik. Legyen világos: pont emiatt a teszetoszáskodás, bénázás és felelősséghárítás miatt hunyt el mára több mint 16 ezer magyar ember.



Varga Zoltán 
A DK országgyűlési képviselője, frakciószóvivője, a Népjóléti Bizottság tagja 

RSS
Kapcsolódó politikusok