Hazudik a kormánypropaganda - A valóságban egymillió adag EU-s vakcina érkezett az országba, ami a kínai beszerzés kétszerese
Hazudik a kormánypropaganda - A valóságban egymillió adag EU-s vakcina érkezett az országba, ami a kínai beszerzés kétszerese 2021.02.24.

Hazudik a kormánypropaganda - A valóságban egymillió adag EU-s vakcina érkezett az országba, ami a kínai beszerzés kétszerese

 

Varga Zoltán, a Demokratikus Koalíció frakciószóvivője szerdai sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, nem lehet elégszer elmondani, bármit is harsog a fideszes pártsajtó, a DK oltáspárti közösség, éppen ezért szeretnék, ha a kormány propagandája nem csökkentené, hanem növelné a lakosság kedvét a védőoltás felvételéhez.

 

“Ez azonban jelenleg nagyon nem így történik, Orbánék ugyanis erőből a kínai vakcinát tolják, amit az Európai Gyógyszerügynökség nem vizsgált be, nem hagyott jóvá, mint kiderült normális dokumentáció sem tartozik hozzá, így az emberek bizalma érthetően nem túl nagy iránta. Mindehhez pedig azt próbálják elhitetni, hogy az unióból nem érkezik elegendő nyugati, Európai Gyógyszerügynökség által jóváhagyott vakcina.” - foglalta össze a frakciószóvivő, kiemelve, ez nem igaz. 

 

“A kormányzati koronavírus-portálon közzétett táblázatból feketén-fehéren kiderül az igazság, hogy melyik oltóanyagból mennyi érkezett az országba. A valóság pedig az, hogy egymillió adag EU-s vakcina érkezett az országba, ami a kínai beszerzés kétszerese.” - hívta fel a figyelmet a politikus.  

 

Varga Zoltán kijelentette, a Demokratikus Koalíció szerint ideje lenne befejezni a pánikkormánynak a hazudozást és ámítást. 

 

“A saját központi koronavírus portáljuk cáfolja meg a kormány szavait. Az, hogy Szijjártó Péter üzleti vagy egyéb érdekekből - hasonlóan túlárazott lélegeztetőgépek esetéhez - kínai vakcinákat portyázott össze, nem veszélyeztetheti a magyarok egészségét. A valóság az, hogy egymillió adag EU-s vakcina érkezett az országba, ami a kínai beszerzés kétszerese! Mi, európai magyarok elutasítjuk, hogy az emberi életeket feltegyék cserébe valami vaskos mutyiért, vagy politikai hátsó szándékból szórakozzanak az emberekkel.” - mondta a frakciószóvivő. Hozzátette, felelős oltáspárti közösségként csakis az unió által jóváhagyott vakcinát fogadják el, mert a magyarok sem érdemelnek kevesebbet, mint az Európa más országaiban élők. 

 

Varga Zoltán ismertette, a koronavírus portálon közzétett táblázat szerint a Pfizertől 773 745, a Modernatól 39 600, és az AstraZenecatól 169 900 vakcina érkezett az országba - ezek mind az Európai Gyógyszerügynökség által jóváhagyott vakcinák. 

 

“A kínai Sinopharmból ezzel szemben összesen 550.000 adag oltóanyag érkezett. Jól látható tehát, hogy hiába minden erőlködés a kínai szérum mellett, hiába minden agresszív uszítás az unió ellen. A pánikkormány hazudik, mikor azt mondja, hogy az unió kevés vakcinát küld nekünk és azt is lassan.” - fogalmazott a politikus. Úgy fogalmazott, bőven lenne lehetőség, hogy az Európai Gyógyszerügynökség által jóváhagyott vakcinával oltsák a magyarokat, Orbánék szimplán csak az unió ellenes és keletbarát politikai érdekek miatt akarnak a Kínából szerzett vakcinákat erőltetni. 

 

“Mi pedig azt mondjuk, ha annyira jó a kínai vakcina, oltassa be magát vele a 133 bátor ember, a többieknek pedig adják a biztonságos, uniós vakcinát!” - jelentette ki zárásként Varga Zoltán.

RSS
Kapcsolódó politikusok
Kapcsolódó cimkék eu, sajtótájékoztató, vakcina