Barion Pixel
A Fidesz kormányzásképtelensége vörös szőnyeget terített a harmadik hullám elé

A Fidesz kormányzásképtelensége vörös szőnyeget terített a harmadik hullám elé

2021.02.22.

A Fidesz kormányzásképtelensége vörös szőnyeget terített a harmadik hullám elé

 

A hírek szerint továbbra is Magyarországon nő a legnagyobb ütemben a fertőzöttek száma egész Európában. Több megyében is duplázódott az igazolt fertőzöttek száma egyetlen hét alatt, ráadásul meredeken emelkedik a lélegeztetőgépen lévők száma is. Ha ez nem lenne elég, a kormány egészségügyi jogállásról szóló törvénye miatt március elején felmondási hullám jöhet az egészségügyben. Nagyon úgy fest, hogy éppen csak megérkezett a harmadik hullám, az Orbán-kormány már most vesztésre áll vele szemben.

A Demokratikus Koalíció szerint a Fidesz kormányzásképtelensége vörös szőnyeget terített a harmadik hullám elé. A még mindig elégtelen tesztelés és kontaktkutatás, az egészségügyi dolgozók megbecsülésének hiánya, és a pánikszerűen hozott, sokszor logikátlan vagy elkésett korlátozó intézkedések együttesen súlyosbítják a hazai járványhelyzetet. A DK szerint az utolsó pillanatban vagyunk, hogy a pánikkormány a kormányzásképtelenség hónapjai után végre összeszedje magát és elkezdjen kormányként működni, különben magyar emberek fognak az életükkel fizetni a Fidesz tesze-toszaságáért.



Varga Zoltán

A DK országgyűlési képviselője, frakciószóvivője, a Népjóléti Bizottság tagja
RSS
Kapcsolódó politikusok