Barion Pixel
Magyar ápolók napja - Minden ötödik ápoló felmondhat a harmadik hullám elején
Magyar ápolók napja - Minden ötödik ápoló felmondhat a harmadik hullám elején 2021.02.19.

Magyar ápolók napja - Minden ötödik ápoló felmondhat a harmadik hullám elején 

 

Dr. Komáromi Zoltán, a Demokratikus Koalíció egészségügyi szakpolitikusa pénteki sajtótájékoztatóján hívta fel a figyelmet: sajtóhírek szerint az új egészségügyi jogállási törvény miatt minden ötödik egészségügyi szakdolgozó azt fontolgatja, hogy márciusig nem írja alá az új szerződését és ezzel gyakorlatilag elhagyja a pályát. 

“A hírek szerint van olyan Covid-osztály az országban, valószínűleg nem is egy, ahol ugyanilyen okból az ápolók 80%-a készül felmondani. Ha ez a harmadik hullám felfutása közben megtörténik, az a magyar egészségügy gyors, földcsuszamlásszerű összeomlását hozhatja magával.” - figyelmeztetett a szakértő.  

Komáromi Zoltán kijelentette: a Demokratikus Koalíció szerint felháborító és veszélyes, hogy a pánikkormány által összekapkodott, káros egészségügyi jogállási törvény miatt heteken belül összeomolhat a járványkezelés és az egészségügy. 

“A DK szerint legalább ma, a magyar ápolók napján a kormánynak észre kellene vennie, hogy nem lehet tovább kizsákmányolni az egészségügyi dolgozókat, az ápolókat, a szakápolókat, a szakasszisztenseket, a védőnőket, mentősöket, mert ennek beláthatatlan következményei lesznek. Totálisan kimerült emberekről van szó, akik hónapok óta helytállnak és mostanra már nagyon alacsony lett a tűrőképességük.” - ismertette Komáromi. Hangsúlyozta, a DK szerint tarthatatlan, hogy az őket megillető megbecsülés helyett továbbra is megalázó bérezés mellett, egyre romló munkakörülmények között, teljesen bizonytalan és kiszámíthatatlan munkajogi környezetben kell dolgozniuk.

“Ha az egészségügyünk már a harmadik hullám elején összeroppan, azért csak és kizárólag a kormány és az új egészségügyi törvény lesz a felelős. Az emberélet nem játék!” - tette hozzá a politikus. 

Az egészségügyi szakpolitikus arra is kitért, hogy amikor arról beszél Müller Cecília, hogy nyakunkon a harmadik hullám – holott még a másodiknak sem lett vége –, amikor arról beszél maga a miniszterelnök is, hogy súlyosbodik a helyzet; amikor a magyar ápolók napját kellene ünnepelnünk, akkor azt látjuk, hogy pár hét múlva ápolók százai, akár ezrei tűnhetnek el egyik napról a másikra az egészségügyi rendszerből. 

“Az a kapkodva elfogadott egészségügyi jogállási törvény, ami ezt eredményezi, az egy rossz és káros törvény, amit láthatóan épp csak az érintettekkel nem egyeztettek.” - fogalmazott Komáromi, kiemelve,  emberéletek múlnak ma azon, ha egy ápolóra nem 1-2, hanem 4-6 koronavírusos beteg jut az intenzív osztályokon. 

“Minden egészségügyi szakember tudja, hogy minél több betegre kell figyelnie egy ápolónak, annál magasabb lesz a halálozási arány. A kormány ma tisztességes magyar emberek életével űz hazárdjátékot, ez pedig megengedhetetlen.” - zárta a sajtótájékoztatót a szakértő. 

RSS