Barion Pixel
A DK törvényjavaslatot nyújt be a szabad vakcinaválasztás érdekében

A DK törvényjavaslatot nyújt be a szabad vakcinaválasztás érdekében

2021.01.25.

A DK törvényjavaslatot nyújt be a szabad vakcinaválasztás érdekében



Arató Gergely, a Demokratikus Koalíció frakcióvezető-helyettese hétfői sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a DK oltáspárti politikai közösségként azt szeretné, ha minél többen beadatnák maguknak a koronavírus elleni vakcinát. 

 

“Ezt nem segíti, hogy ma nem lehet tudni, szabadon választhatunk-e a vakcinák közül. A pánikkormány hetek óta össze-vissza beszél többek között ebben a kérdésben is. Müller Cecília országos tisztifőorvos egy hónapja még azt mondta, hogy nem lehet majd választani, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, hogy szabadon lehet majd választani a vakcinák között, Kásler Miklós egészségügyért is felelős miniszter pedig a szabad vakcinaválasztás ellen érvelt.” - foglalta össze a politikus. Hozzátette, ember legyen a talpán, aki kiigazodik a pánikkormány végtelen káoszában, éppen ezért kell, hogy ezt a kérdést a törvény betűje tisztázza feketén-fehéren.

 

Arató Gergely közölte, a Demokratikus Koalíció törvényjavaslatot nyújt be a szabad vakcinaválasztás érdekében. 

 

“Azt akarjuk, hogy törvény mondja ki: mindenki maga döntheti el, hogy mely vakcinával oltatja be magát. Senkit se lehessen arra kényszeríteni, hogy például olyan vakcinával oltsák be, amelyet nem engedélyezett az Európai Gyógyszerügynökség.” - ismertette a frakcióvezető-helyettes. Elmondta, a javaslattól azt várják, hogy érdemben növelni fogja a pánikkormány által megtépázott oltási kedvet. 

 

“Ha mindenki azt a vakcinát adathatja be magának, amelyben megbízik, akkor nincs oka arra, hogy ne éljen az oltás lehetőségével. A DK szerint a kormány kezében van a döntés: megszavazzák a DK törvényjavaslatát, és a szabad vakcinaválasztással növelik az oltási hajlandóságot, vagy elutasítják a DK törvényjavaslatát, megtiltják a szabad vakcinaválasztást és tovább csökkentik az oltási kedvet.” - érvelt Arató. 

 

A frakcióvezető-helyettes emlékeztetett, láttuk, hogy mi történt az oltási kedvvel Magyarországon azok után, hogy a kormány az Európai Gyógyszerügynökség által bevizsgálatlan és engedélyezetlen kínai vakcinával kezdett házalni. 

 

“Amióta a pánikkormány ezzel haknizik, az oltási kedv folyamatosan csökken. Mi segíteni szeretnénk, hogy növeljük az oltási kedvet, minél többen beadassák maguknak azt a vakcinát, amelyben megbíznak, és minél hamarabb magunk mögött tudjuk a járványt.” - jelentette ki Arató Gergely, hangsúlyozva, ehhez az kell, hogy törvényben garantálják: mindenki szabadon választhat a vakcinák között és csak azt adhatják be neki, amelyet ő választ.

A DK törvényjavaslatot nyújt be a szabad vakcinaválasztás érdekében

 

RSS
Kapcsolódó politikusok