Barion Pixel
A rekord államadósság Orbán egyik történelmi bűne

A rekord államadósság Orbán egyik történelmi bűne

2021.01.18.

A rekord államadósság Orbán egyik történelmi bűne



A Pénzügyminisztérium hivatalos adata szerint 81,2 százalékra ugrott az államadósság GDP-arányos értéke. Már ez is rekord. De arra sem volt példa a rendszerváltás óta, hogy egyik évről a másikra ilyen mértékben, közel 16 százalékkal nőjön az államadósság.

A Demokratikus Koalíció szerint válság idején az adósság emelkedése elfogadható lenne, de az Orbán-kormány idején ez úgy történt meg, hogy nem segítettek a bajba jutott családokon és cégeken, több százezren maradtak munka és megélhetés nélkül. Eközben felelőtlenül szórták a pénzt a haveroknak, meg stadionokra, templomokra, vadászati kiállításra, soha meg nem térülő kínai vasútvonalra, luxuskiadásokra.

Ezért az államadósság rekordja az Orbán-kormány egyik történelmi bűne a sok közül.



dr. Molnár Csaba

A DK ügyvezető alelnöke, EP-delegációvezetője, az Európai Parlament Gazdasági Bizottságának tagja

RSS
Kapcsolódó politikusok