Barion Pixel
Történelmi csúcson az államadósság - Évtizedekre adósította el az országot az Orbán-kormány
Történelmi csúcson az államadósság - Évtizedekre adósította el az országot az Orbán-kormány 2021.01.11.

Történelmi csúcson az államadósság - Évtizedekre adósította el az országot az Orbán-kormány 



Varju László, a Demokratikus Koalíció alelnöke, a Költségvetési Bizottság elnöke hétfői sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: újabb szomorú rekord bizonyítja az orbáni pánikkormány hónapok óta tartó látványos összeomlását. 

 

“Az államadósság, amelynek a csökkentése 2010-et megelőzően a Fidesz kampánytémája volt, ma jóval magasabb, mint akkor volt. Az összeget tekintve lassan kétszer akkora az államadósság, mint 2010-ben, mára pedig GDP-arányosan is rosszabb a helyzet: a világgazdasági válság után, 2010-ben 80,2% volt, most pedig már 81,2%” - foglalta össze a DK-s politikus, idézve  Orbán Viktor 2011-es szavait: "az államadósság nem közgazdasági probléma, hanem egy ellenség, amelyet ha nem győznek le, az ellenség győz le minket". 

 

“Akkor azt is elmondta a miniszterelnök, hogy ‘egy nemzetet kétféleképpen lehet leigázni, karddal vagy adóssággal’. Itt állunk 2021-ben, és ezek szerint azt látjuk, hogy hazánkat legyőzte az államadósság, Magyarországot leigázták.” - mondta a DK alelnöke. 

 

Varju László kijelentette: a Demokratikus Koalíció szerint felháborító és szégyenletes, hogy a kormány a lopás és pár luxusberuházás kedvéért hosszú évekre eladósította az országot. 

 

“A DK felszólítja Orbán Viktort, hogy álljon ki és magyarázza meg a 2010-es szintnél magasabb államadósságot: ezzel Magyarországot legyőzte az ellenség, ahogy 2011-ben mondta? Ezzel Magyarországot leigázták, ahogy 2011-ben mondta? Vagy megint csak az derült ki, hogy egy populista szélhámos 10 éve össze-vissza beszél, miközben nyilvánvalóan kormányzásképtelen és alkalmatlan az ország vezetésére?” - sorolta Varju. 

 

A DK-s politikus hozzátette, lehetne mondani, hogy az államadósság nem minden. 

 

“Lehetne mondani, hogy nem baj, ha emelkedik a hiány, mert abból a pénzből a magyar embereket és vállalkozásokat segítik, hogy minél jobban jöjjenek ki a válságból. Lehetne mondani, ha így lenne, de nem ez történik. Válságkezelés nincs, érdemi munkahelyvédelem nincs, széleskörben igénybevehető állami bérpótlás nincs.” - jelentette ki Varju László. Hangsúlyozta, nem azért emelkedik az államadósság, mert a kormány segíti az embereket, hanem annak ellenére emelkedik, hogy nem segíti. 

 

“Válságkezelés nincs, de van stadionépítés, vadászati világkiállítás, Budapest-Belgrád vasútvonal. Ezekért a luxusberuházásokért és lopásokért adósítják most el az országot hosszú-hosszú évekre.” - mondta zárásként Varju László. 

RSS
Kapcsolódó politikusok