Barion Pixel
A DK reakciója Orbán Viktor ma reggeli nyilatkozatára, mely szerint a kormány felkészült a koronavírus második hullámára a nyáron

A DK reakciója Orbán Viktor ma reggeli nyilatkozatára, mely szerint a kormány felkészült a koronavírus második hullámára a nyáron

2020.12.18.

A DK reakciója Orbán Viktor ma reggeli nyilatkozatára, mely szerint a kormány felkészült a koronavírus második hullámára a nyáron 

 

Varga Zoltán, a Demokratikus Koalíció frakciószóvivője pénteki sajtótájékoztatóján hívta fel a figyelmet, hogy Orbán Viktor ma reggel a Kossuth Rádióban folytatta a hazug alternatív valóságának építgetését, és a múlt, a valóság újraírását. A DK-s politikus szó szerint idézte a miniszterelnököt : “Jól felkészültünk nyáron, megcsináltuk a konzultációt, beszereztük a szükséges védőeszközöket, felkészítettük az orvosokat, ápolónőket.” 

 

Varga Zoltán közölte, a Demokratikus Koalíció szerint Orbán Viktor már a pár hónappal ezelőtt történteket is újra akarja írni ahelyett, hogy vállalná a felelősséget kormánya és a védekezés összeomlásáért. 

 

“A DK szerint hiába hazudozik a miniszterelnök, a magyar kormány nyáron nem csinált semmit, ennek pedig még ma is fizetjük az árát. Orbánék hónapokon át nem csináltak semmit, nem teszteltek, nem készültek fel, majd amikor baj lett, akkor bepánikoltak és lezárták az országot. Ez nem egy hőstörténet, hanem egy gyenge, alkalmatlan, összeomló pánikkormány szomorú története.” - sorolta Varga, hangsúlyozva, a DK szerint Magyarország nem a kormány miatt, hanem a kormány ellenére fogja legyőzni a vírust.

 

A frakciószóvivő elmondta, emlékeztetni szeretné miniszterelnököt a valóságra pár konkrétummal is. 

 

“Olyannyira készültek fel a nyáron, hogy augusztus 31-én még 178 napi fertőzöttnél tartottunk, ma 4428-nál. Augusztus 31-én még 6139 összes fertőzöttnél tartottunk, ma 295 977-nél. Augusztus 31-én még 615 halottnál tartottunk, ma 7725-nál. Úgy tűnik, hogy ennél a vírusnál csak a kormányzati felkészülés a veszélyesebb, hiszen azóta 25-ször annyi a napi fertőzött, közel 50-szer annyi az összes fertőzött, és 12-szer annyi a betegségben elhunyt.

 

Olyannyira készítették fel az egészségügyet és adtak védőfelszerelést az egészségügyi dolgozóknak, hogy mostanra 34 egészségügyi dolgozó halt meg koronavírusban. Csak az ég tudja, hányan menekülhettek volna meg közülük, ha kapnak FFP-maszkot és védőruhát.

 

Olyannyira készültek fel a nyáron, hogy az iskolákban szeptember 1. helyett csak október elsején indult el a lázmérés, így már november elejére 7 tanár halt meg koronavírusban.” - sorolta Varga Zoltán. 

 

A DK politikusa arra is emlékeztetett, hogy sem nyáron, sem azóta nem volt tömeges és ingyenes tesztelés, emiatt a vírus elszabadult, az ország pedig második hónapja van teljesen lezárva.

 

“Olyannyira készültek fel a nyáron, és kezelték a válságot, hogy már az első hullám után 400 ezer munkanélküli volt az országban -  azaz közel félmillió munka nélkül maradt ember.”- mondta zárásként Varga Zoltán. 

RSS
Kapcsolódó politikusok