Barion Pixel
Már Matolcsy György szerint is az Orbán-kormány felelős a válságért
Már Matolcsy György szerint is az Orbán-kormány felelős a válságért 2020.12.16.

Már Matolcsy György szerint is az Orbán-kormány felelős a válságért 

 

Varju László, a Demokratikus Koalíció alelnöke, a Költségvetési Bizottság elnöke szerdai sajtótájékoztatóján hívta fel a figyelmet: Matolcsy György tegnap egy sajtótájékoztatón ment neki a kormánynak, a jegybankelnök elmondása szerint “a magyar kormány nem tudta a közösségi fogyasztást kellően növelni” és “elégtelenek voltak a kormány intézkedései az állami beruházások felpörgetésére”. 

 

“Ezzel egy eddig talán nem ismert jelenséget látunk a NER-ben: a pánik és a kapkodás után megérkezett az egymásra mutogatás és a felelősséghárítás időszaka.” - tette hozzá a politikus. 

 

Varju László kijelentette, a Demokratikus Koalíció szerint a teljes kormányzati összeomlás jele, hogy már Matolcsy György szerint is az Orbán-kormány a felelős a válságért. 

 

“Legyen világos, nem a most egymásra mutogató felek egyike vagy másika a hibás, hanem ők együtt: Orbán Viktor és Matolcsy György együtt tették tönkre az országot. Matolcsy hagyta, hogy a forint történelmi mélységbe gyengüljön, mialatt a jegybank két kézzel szórta a pénzt a luxusra, Orbán pedig nem kezelte a válságot, nem védte meg a munkahelyeket, és nem segítette az elbocsájtottakat, a családokat és az időseket.” - sorolta a DK alelnöke, hangsúlyozva, a felelősök ma egymásra mutogatnak ahelyett, hogy beismernék a magyaroknak: együtt tették tönkre az országot és együtt felelősek a válságért.

 

Varju szerint ami most történik, az megfelel a világ eddigi összes kormányválságában látott forgatókönyvnek. 

 

“Ez a kormány nyáron nem csinált semmit, nem kezelte a válságot, és nem készítette fel az országot a második hullámra. Amikor ennek meglettek az első következményei, akkor bepánikoltak és kapkodni kezdtek. És mivel a kormányzati pánik és fejetlenség soha nem vezet jóra, mostanra megérkeztünk oda, hogy a kormánytagok egymásra mutogatnak, és próbálják egymásra hárítani a felelősséget.” - mondta a DK-s politikus. 

“Semmittevés, pánik, kapkodás, egymásra mutogatás - így, ebben a sorrendben. Itt már mindenki a saját bőrét menti, ahogy az minden süllyedő hajón lenni szokott.” - jelentette ki zárásként Varju. 

RSS
Kapcsolódó politikusok