Barion Pixel
Történelmi zsákutcába vezeti az országot a miniszterelnök a vétóval

Történelmi zsákutcába vezeti az országot a miniszterelnök a vétóval

2020.11.27.

Történelmi zsákutcába vezeti az országot a miniszterelnök a vétóval 

 

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, a párt frakcióvezetője pénteki sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a  magyar miniszterelnök ma háborúba hívta a nemzetet, nem lehet ugyanis másképp értelmezni azt a mondatot, amit ma reggel a Kossuth Rádióban mondott: “mindent megfontoltunk, mindent meggondoltunk. 

 

“Ugye emlékeznek, ezekkel a szavakkal indította az I. világháborúba ferenc József a monarchiát. Emlékeznek a végére is. Töbmillió ember eltűnt, meghalt megsebesült. Noha ennyire nem drámai a helyzet, de Orbán tisztességes, partneri konzultáció helyett háborúban gondolkodik.” - foglalta össze a DK elnöke, hozzátéve ezt elvetjük, mert túszként használná a kormányfő a saját nemzetét. 

“Valójában nem az EU a túsz, hanem mi magyarok, akik, ha Orbán vétózni fog, akkor elesnek 14 ezer milliárd forinttól” - hangsúlyozta a politikus. Arra is kitért, ez a pénz sokkal több, mint amit egymillió magyar bérként keresetként hazavisz egy év alatt. 

 

Gyurcsány Ferenc a vétóval kapcsolatban  ismertette, Orbán különböző dolgokat kötött csokorba

 

“Azt mondja, ha az Unió bele akar nézni a mi lapjainba, mire költjük a pénzt, barátoknak osztogatják-e; ha szeretnék látni szabadon élnek-e a magyarok, akkor vissza fog ütni. Ezt hívják zsarolásnak” - magyarázta a DK elnöke, aki szerint a miniszterelnöknek van egy fegyver a kezében, amivel nem az Európai Unióra, hanem a magyarokra céloz. 

 

“Ha nem kapjuk meg ezt a pénzt, nem tudjuk helyreállítani a gazdaságot, és elmaradnak az uniós fejlesztési beruházások. Édesanyák, tanárok, nyugdíjasok, orvosok, kisvállalkozók - nagyon sokan fogják ennek a kárát látni” - sorolta Gyurcsány Ferenc.   

 

A DK elnöke hangsúlyozta, a jogállamiság ellenőrzése így is- úgy is meg lesz, ez már eldőlt, mert az EP-n senki sem fog átgyalogolni, az uniós költségvetés pedig mindenképp folytatódni fog. 

 

“Ez egy történelmi zsákutca. A magyarok vagy az európaiakkal együtt menetelnek, vagy végük van. Nem háború, zsarolás, túszejtés kell, hanem normális kormányzás” - jelentette ki Gyurcsány Ferenc, hozzátéve, ez nem a grund, hanem az élet, és legkésőbb a választásokon el kell Orbánt küldeni, hogy visszatérjen a normalitás. 

RSS
Kapcsolódó politikusok