Barion Pixel
Tömeges felmondásra készülnek az ápolók - A DK továbbra is azonnali, százszázalékos béremelést követel

Tömeges felmondásra készülnek az ápolók - A DK továbbra is azonnali, százszázalékos béremelést követel

2020.10.16.

Tömeges felmondásra készülnek az ápolók - A DK továbbra is azonnali, százszázalékos béremelést követel 

 

Varga Zoltán, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője pénteki sajtótájékoztatóján hívta fel a figyelmet, hogy hiába jelezték előre, hogy nem csak az orvosok bérét kell megduplázni, hanem minden egészségügyi és szociális dolgozóét is, a kormány nem hallgatott a DK-ra, most pedig itt vannak a következmények. 

 

“A 24.hu által ismertetett friss felmérés szerint a kormány csak meggyorsította az egészségügy összeomlását, ugyanis a béremelésből kihagyott szakdolgozók mintegy negyede készül pályaelhagyásra. Úgy fest, hogy lassan bármi, amihez ez a kormány hozzáér, rögtön omladozni kezd, tovább rontva az egyébként is rossz helyzeten.” - foglalta össze a DK-s politikus. 

 

Varga Zoltán közölte, a Demokratikus Koalíció álláspontja nem változott, továbbra is azt követeljük, hogy duplázzák meg minden egészségügyi és szociális intézmény dolgozóinak a bérét. Hozzátette: a DK szerint a bérek megduplázását azonnal kell végrehajtani, nem lehet évek alatt, a béremelést mindenkinek egyformán meg kell adni, orvosnak, háziorvosnak, ápolónak, a teljes kórházi szakszemélyzetnek és a szociális intézmények dolgozóinak is, mindezt pedig visszamenőlegesen, idén július elsejétől kell megtenni. 

 

“Az orvosok bérének a megemelése csak az első lépés kell legyen, itt nem szabad megállni, különben mindez csak olaj a tűzre.” - magyarázta az országgyűlési képviselő. 

 

Varga Zoltán úgy fogalmazott: aki látott már kórházat működés közben, az tudja, hogy ápolók és szakszemélyzet nélkül nincs betegellátás. 

 

“Ha valóban felmond az ápolók negyede, akkor gyakorlatilag le fog állni az egészségügyi ellátás, hiszen még arra sem lesz ember, hogy bekössön egy infúziót vagy kiossza a gyógyszereket. Nem lehet béremelés nélkül hagyni azokat az embereket, akik a legtöbb időt töltik a betegekkel, mégsem becsülik meg őket már egy évtizede.” - mondta zárásként Varga Zoltán. 

RSS
Kapcsolódó politikusok