Ha létrejönne az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti transzatlanti szabadkereskedelmi megállapodás (TTIP), Magyarország is részese lehetne a jelentős gazdasági fejlődésnek. Az Európai Bizottság által megrendelt kutatás szerint az egyezmény az EU éves gazdasági teljesítményét éves szinten körülbelül 120 milliárd euróval tudná növelni.
A megállapodás a kutatás szerint a magyar gazdaságnak több, mint 2 milliárd eurós bővülést és közel harmincezer új munkahelyet hozhatna. A magyar családok évente 160 ezer forintot spórolhatnának az olcsóbb termékeknek és szolgáltatásoknak köszönhetően. A szabadkereskedelmi megállapodás olcsóbb gázt, ezáltal Magyarország egyoldalú energiafüggőségének csökkenését is magával hozná, így hazánk végre nem lenne teljesen kiszolgáltatva Oroszországnak.
Az egyezmény a híresztelésekkel ellentétben nem érinti az országok GMO-mentességét és nem járna együtt a fogyasztóvédelmi szabályok lazulásával. A megállapodás tehát nem okozná a génmódosított élelmiszerek elterjedését, pontosan ezért érthetetlen, hogy bizonyos pártok miért hivatkoznak erre az egyezmény elutasításakor.
A Demokratikus Koalíció teljes mellszélességgel támogatja a szabadkereskedelmi egyezményt! A DK szerint a gazdasági fejlődést és új munkahelyeket hozó megállapodás létrejötte nem csak európai, hanem kifejezetten magyar érdek is egyben!
Molnár Csaba
Ügyvezető alelnök
EP-képviselő DK