Barion Pixel
Megint nem gazdaságvédelemre költ a kormány - 11,5 milliárd megy a sportakadémiákra, miközben az állami bértámogatás megszűnik

Megint nem gazdaságvédelemre költ a kormány - 11,5 milliárd megy a sportakadémiákra, miközben az állami bértámogatás megszűnik

2020.09.22.

Megint nem gazdaságvédelemre költ a kormány - 11,5 milliárd megy a sportakadémiákra, miközben az állami bértámogatás megszűnik 



Ráczné Földi Judit, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja keddi sajtótájékoztatóján hívta fel a figyelmet, hogy egy tegnap este megjelent kormányhatározat szerint a kormány térdig a válságban járva is focira költi a magyarok pénzét. Emlékeztetett, hogy miközben az állami bértámogatás augusztus végével megszűnt, miközben magyar vállalkozások ezrei néznek szembe a közelgő csőddel, addig a kormány 11 és fél milliárd forintot ad a sportakadémiákra. 

 

“Ezen túl 2,8 milliárd forint megy a Nemzeti Olimpiai Központra, 2,6 milliárd megy a Nemzeti Sportközpontokra, de közel 16 milliárd forintot kap a Miniszterelnökség is. Ez a pénz mind az úgynevezett gazdaságvédelmi alapból megy a focira, abból a pénzből, amiből a kormánynak a válságot kellene kezelnie.” - magyarázta a DK elnökségi tagja. 

 

Ráczné Földi Judit kijelentette, a Demokratikus Koalíció szerint súlyos következményekkel fog járni az országra nézve, hogy a kormány még a válságban is a korrupció melegágyaként működő sportakadémiákat pénzeli a gazdaságvédelmi alapból. 

 

“Európai magyarként mi vagyunk az egyetlen európai polgárok, akik nem kapunk segítséget a válságban: nincs már állami bérpótlék, nincs elbocsájtottaknak járó rendkívüli támogatás, nincs mentőöv a bajba került magyar vállalkozásoknak. Csak foci van, sportakadémia van, na meg milliós focistafizetések és lopás minden mennyiségben. A DK szerint az előttünk álló válságért már nem a vírus lesz a felelős, hanem a válságkezelést elmulasztó Orbán-kormány.” - tette hozzá a DK-s politikus. 

 

Ráczné Földi Judit úgy fogalmazott: aki követi a közéletet, az tudja, hogy a kormány már az eddig focira költött pénzekkel sem tudott elszámolni. 

 

“Hiába nyert pert a DK a Felcsút ellen, hogy megtudjuk, mire költötték a közpénzmilliárdokat, nem derült ki, hogy hova folyt el a magyarok pénze. Most, hogy rohamosan növekszik az államadósság, történelmi visszaesésen van túl a gazdaság, a forint soha nem látott mélységekben jár, és már devizahitelből működik az ország, amit Orbánék vettek fel, az őrület mindezek ellenére is tovább folytatódik.” - hangsúlyozta a DK elnökségi tagja, hozzátéve: ennek az lesz az ára, hogy újabb tízezrek veszítik majd el a munkájukat és újabb magyar vállalkozások százai, akár ezrei fognak tönkremenni.

RSS
Kapcsolódó politikusok