Harrach Péter, a KNDP frakcióvezetője a HVG-nek adott interjút. Harrach szerint azért feszült egymásnak Orbán Viktor és Simicska Lajos, mert "a fák nem nőhetnek az égig. Ha mindenki tartotta volna a mértéket, akkor ez nem következik be."
A hatalommal visszaélni és a közpénzeket zsebre tenni tehát lehet "mértékkel" is, legalábbis egy olyan igazi kereszténydemokrata meglátása szerint, mint Harrach Péter. Az elszólás nem áll túl távol Orbán Viktor korábbi mondatától, miszerint "ne mi nyerjük a legtöbbet". Európai demokráciákban persze nem csak a Közgép által elnyert milliárdok, hanem a vállalkozó befolyása is szemet szúrt volna, hiszen a szavazólapon a Fidesz szerepelt, nem pedig Simicska Lajos. Harrach mondata tehát egyértelmű beismerése annak, hogy a Fidesz egy bűnszervezetként működő párt, amelyben mindenkinek le van osztva, hogy mennyi pénzzel és hatalommal rendelkezhet.
A Demokratikus Koalíció ezért Harrach Péterhez fordul, hogy megtudja: mennyi pénz ellopására kapott engedélyt Simicska Lajos és mikor lépte át a bűvös határt, ami már nem tetszett Orbán Viktornak. A DK azt is szeretné megtudni a kereszténydemokraták frakcióvezetőjétől, hogy nemzeti és keresztény tett-e egy kormányközeli vállalkozó cégeit politikai hatalom segítségével milliárdos forgalomhoz juttatni az adófizetők pénzéből.
Gréczy Zsolt
szóvivő DK