Barion Pixel
A kormány nem védte meg a munkahelyeket, és nem fizet álláskeresési járadékot sem legalább kétszázezer embernek

A kormány nem védte meg a munkahelyeket, és nem fizet álláskeresési járadékot sem legalább kétszázezer embernek

2020.08.25.

A kormány nem védte meg a munkahelyeket, és nem fizet álláskeresési járadékot sem legalább kétszázezer embernek

 

Miközben Európa legtöbb országában a felelős kormányok megvédték a munkahelyeket és a gazdaságot, Magyarországon százezrek kerültek utcára kormányzati válságkezelés hiányában. Az Mfor.hu által szemlézett friss adatok szerint ráadásul a munkanélküliek között ma legalább kétszázezer olyan ember van, aki egyetlen forint segítséget sem kap az államtól. Olyan magyar emberek maradtak munka és állami segítség nélkül, akik a járvány előtt becsületesen dolgoztak és minden bizonnyal dolgoznának ma is, ha a kormány megvédte volna a munkahelyeiket.

A Demokratikus Koalíció szerint Orbánék szégyene, hogy legalább kétszázezer, a járvány előtt munkából élő magyar ember nem kap ma semmilyen segítséget az államtól. Őket kétszer árulta el az Orbán-kormány: először amikor nem védték meg a munkahelyeiket, másodszor, amikor nem hosszabbították meg az európai szinten legrövidebb 3 hónapos álláskeresési járadékfizetést. Ezért kellett volna fontosabb legyen a kormánynak a válságkezelés és a munkahelyvédelem, mint a fideszes milliárdosok magánrepülőzései és adriai yachtozásai. A DK szerint a második hullám közeledtével messze még a gödör alja, de az európai magyar polgárokat már a válság első napjaiban cserbenhagyta a kormány.



dr. Molnár Csaba

a Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnöke, az Európai Parlament Gazdasági Bizottságának tagja
RSS
Kapcsolódó politikusok