Barion Pixel
A nyugdíjasok ugyanott tartanak, mint 2010-ben - Újra a bérekhez kell kötni a nyugdíjakat!
A nyugdíjasok ugyanott tartanak, mint 2010-ben - Újra a bérekhez kell kötni a nyugdíjakat! 2020.08.03.

A nyugdíjasok ugyanott tartanak, mint 2010-ben - Újra a bérekhez kell kötni a nyugdíjakat!

 

Az Mfor.hu számolta ki a Privátbankár.hu adatai alapján, hogy a nyugdíjasok 2020-ban is ugyanannyit tudnak csak vásárolni, mint 2010-ben. Ez az eredménye annak, hogy az Orbán-kormány félredobta a baloldali kormányok gyakorlatát, miszerint a nyugdíjak kiszámításakor figyelembe kell venni a béremelkedést is. Hiába emelkedtek hát a bérek, a nyugdíjak maradtak, ahol 2010-ben voltak, az idősek pedig 10 év alatt egy tapodtat sem tudtak előrelépni.

A Demokratikus Koalíció szerint újra a bérekhez kell kötni a nyugdíjakat! A DK szerint szégyen, hogy a magyar nyugdíjasok hiába dolgozták végig az életüket, a kormány 10 évvel ezelőtt elengedte a kezüket. A DK szerint rövid távon a nyugdíjak bérekhez kötésére van szükség, hosszú távon pedig az európai minimálnyugdíj bevezetésére. A DK szerint a magyar nyugdíjasok is teljes jogú európai polgárok, akiknek egy végigdolgozott élet után jár a tisztességes időskor!

Dávid Ferenc
a DK gazdasági szakértője, közgazdász
RSS