Mélyponton az egyetemre jelentkezők száma - az Orbán-kormány szétverte a felsőoktatást
Mélyponton az egyetemre jelentkezők száma - az Orbán-kormány szétverte a felsőoktatást 2020.07.24.

Mélyponton az egyetemre jelentkezők száma - az Orbán-kormány szétverte a felsőoktatást



Arató Gergely, a Demokratikus Koalíció frakcióvezető-helyettese pénteki sajtótájékoztatóján ismertette: a július 20-a utáni időszak minden évben a ponthatárokról, egyetemi felvételikről szól. Felhívta a figyelmet:idén megdöbbentő adatok kerültek napvilágra a felvételik kapcsán. 

 

“Ősztől rekordkevesen kezdik meg felsőoktatási tanulmányaikat: 19 éve, 2001-ben nem voltak olyan kevesen, mint most. Az Oktatási Hivatal közlése szerint ősztől 68 112-en kezdhetik el a felsőfokú tanulmányaikat. Ez több mint tízezerrel kevesebb a tavaly felvettek számánál, a tíz évvel ezelőtti, 2010-es adathoz képest pedig egyenesen katasztrófa: akkor ugyanis több mint 97 ezren nyertek felvételt felsőoktatási intézménybe. Ez a majd’ 30 ezer fős minusz kristálytisztán elárul mindent arról, hogy milyen is ma Magyarországon az aktuális helyzet. Az Orbán-rezsim légkalapáccsal veri szét az országot, egészségügytől a közoktatáson át a felsőoktatáson keresztül minden téren.” - sorolta a frakcióvezető-helyettes. 

 

Arató Gergely közölte, a Demokratikus Koalíció felhívja a figyelmet: az Orbán-rezsim szégyene, hogy 19 éves mélyponton van a felsőoktatásba felvettek száma. 

 

“A Fidesz-kormány szétverte a felsőoktatást és erre még büszkék is. Mi, európai magyarok kiállunk a felsőoktatási intézmények mellett, mert igenis fontosnak tartjuk, hogy mindenkinek nyitva álljon a lehetőség arra, hogy egyetemet végezzen, tanuljon, diplomázzon. Lehet, hogy a miniszterelnök értékrendjében a fociöltözők  és edzések előrébb vannak, mint az egyetemi előadások, de az elmúlt tíz évben sikeresen bebizonyították, hogy focira nem lehet építeni egy országot. Ha annyi pénzt fordítottak volna felsőoktatásra, mint amennyit stadionokra és fociakadémiára, Magyarországnak most színvonalas felsőoktatása és pozitív jövőképe lehetne.” - hangsúlyozta a politikus. 

 

Arató emlékeztetett, egy korábbi közleményben már kiemelték,  hogy idén negatív rekordot döntött a felsőoktatásba pedagóguspályára jelentkezők száma: a tavalyi több, mint 17 ezer jelentkezőhöz képest idén csupán alig több, mint 11 ezren jelentkeztek. 

 

“Ha hozzászámítjuk, hogy jelenleg a tanárképzésre járók ötöde marad meg a pályán, valamint, hogy a következő években ötezer felett lesz a nyugdíjba vonuló pedagógusok száma, akkor egyértelműen kiderül, brutális katasztrófahelyzet közeledik az oktatásban, ez eléggé nyilvánvaló, ám Orbánék ezzel sem óhajtanak szemlátomást semmit sem kezdeni. Egyébként a fenti szomorú adatban semmi meglepő sincs, ha figyelembe vesszük, hogy egy kezdő pedagógus kevesebbet keres, mint amit egy nyolc általánost végzett iskolaőr fog kézhez kapni.” - hívta fel a figyelmet a DK-s politikus.  

 

“A másik felháborító tény pedig a jogászképzés körüli durva változás: minden egyetem kapott egy keretszámot államilag támogatott jogászképzésre, és ehhez szabták a pontszámokat. Ennek a beavatkozásnak köszönhetően a  a nemrég alapítványi fenntartásúvá vált Miskolci Egyetem jogi karára 70 hallgatót, és az utánuk járó állami normatívát biztosítanak. Talán nem meglepő, hogy a Miskolci Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke Varga Judit igazságügyi miniszter. Így nyilván érthető, hogy miért nem az ELTE kapott ilyen lehetőséget. Ráadásul a Miskolci Egyetem jogi karára jóval kevesebb pont kellett a bejutáshoz, mint más egyetemekre.” - tette hozzá zárásként Arató Gergely. 

RSS
Kapcsolódó politikusok
Kapcsolódó cimkék egyetem, oktatás, sajtótájékoztató