Barion Pixel

Közlemény: A DK üdvözli az uszító plakátok elleni fellépést!

2015.06.11.
Molnár CsabaAz egyre szélsőségesebbé és vállalhatatlanabbá váló Orbán-kormány saját állampolgárait alázta meg az idegenellenes óriásplakátok kihelyezésével. Hiába derült ki, hogy a hatalom rendőrökkel őrizteti politikai üzeneteit, pártok és civilek is kiálltak a hazájukért, a sokszínű, befogadó és vendégszerető Magyarországért és folytatták a plakátok letépését vagy átfestését. Nem kevésbé üdvözlendő az a civil kezdeményezés, amelyben állampolgári adományokból kívánnak ellen-plakátkampányt indítani, bebizonyítva, hogy hazánk nem egy kicsinyes, idegengyűlölő, bezárkózásra, majd bukásra ítélt ország. A Demokratikus Koalíció üdvözli azokat a kezdeményezéseket, amelyek a kormány uszító plakátjaival szemben lépnek fel. A DK szerint persze nem szabad elfelejteni, hogy a kormány a mérhetetlen korrupcióról terelné el a figyelmet a bevándorlásellenes plakátokkal, ugyanakkor támogatni kell ezeket a kezdeményezéseket, hiszen azokban hosszú idő után végre megfigyelhető az egységes nemzeti ellenállás a Fidesz országromboló “munkássága” ellen.  

Molnár Csaba Ügyvezető alelnök, EP képviselő DK

RSS