Barion Pixel
Ezer forint jutalom: Orbánék szerint ennyi jár a végletekig kizsigerelt tanároknak ma Magyarországon

Ezer forint jutalom: Orbánék szerint ennyi jár a végletekig kizsigerelt tanároknak ma Magyarországon

2020.07.09.

Ezer forint jutalom: Orbánék szerint ennyi jár a végletekig kizsigerelt tanároknak ma Magyarországon

 

Sajtóértesülések szerint a veszprémi alap- és középfokú oktatásban részt vevő pedagógusok fejenként ezer forint jutalmat kaptak pedagógusnapra, miközben a kormány százmilliókat küld a határon túli cserkészszövetségeknek, vagy az oslói és New York-i magyar iskoláknak. A tankerület ráadásul még ezt a pénzt sem osztotta ki, hanem az okostelefonok korában és a digitális oktatás szellemében papíralapú naptárat vett belőle a tanároknak, akik így minden idők legdrágább naptárbeszerzése mellett még Kásler Miklós emberminiszter üdvözlőlapját is megkaphatták munkájuk elismeréseként.

A Demokratikus Koalíció felháborítónak tartja ezt az észak-koreai tempót idéző alamizsnát, amivel az elmúlt időszakban, az oktatási kormányzat tehetetlensége miatt az egész közoktatást nyakukba vevő tanárokat alázta meg a kormány. Szégyen, hogy a béren kívüli juttatásokat elvevő, az oktató-nevelő munkát ellehetetlenítő és azt gondolatrendőrségként felügyelő Orbánék az elmúlt 10 évben valóban a nemzet napszámosaivá fokozták le a magyar pedagógustársadalmat!


Arató Gergely
a DK frakcióvezető-helyettese, elnökségi tagja, oktatási szakpolitikusa

RSS
Kapcsolódó politikusok