Barion Pixel
A Demokratikus Koalíció egy éjszakai hajléktalanszálló fertőtlenítésével segít az Oltalom Karitatív Egyesületnek

A Demokratikus Koalíció egy éjszakai hajléktalanszálló fertőtlenítésével segít az Oltalom Karitatív Egyesületnek

2020.07.04.

A Demokratikus Koalíció egy éjszakai hajléktalanszálló fertőtlenítésével segít az Oltalom Karitatív Egyesületnek

 

A Demokratikus Koalíció már évek óta támogatja az Iványi Gábor vezette Oltalom Karitatív Egyesületet. A koronavírus-járvány idején tartós élelmiszereket, tanuláshoz szükséges digitális eszközöket juttattunk el közösen a rászoruló családoknak. Most, a járvány után pedig a DK az Oltalom éjszakai szállójának fertőtlenítésével segíti az egyesületet. A vegyszeres fertőtlenítést egy cég ajánlotta fel a párt számára, ám a DK a lehetőséggel inkább az Oltalomnak segít. A fertőtlenítést végző cég ezen felül plusz fertőtlenítőszereket és permetezőt is ajándékoz a hajléktalanszállónak. 

A Demokratikus Koalíció mindig, minden körülmények között komolyan veszi azt a küldetést, hogy kötelességünk segíteni a gyengébbeknek, elesetteknek, rászorulóknak. Ezért a jövőben is mindig számíthatnak ránk, mert mi igazán tudjuk és valljuk: az emberi élet nem játék!

DK Sajtóiroda

RSS