Barion Pixel

Közlemény: Az EP elítélte a magyar kormány politikáját - a Fidesz magára maradt Európában

2015.06.10.
MolnárCsaba_NiedermüllerPéterAz Európai Parlament meggyőző fölénnyel, a néppárti képviselők egy részének támogatásával fogadta el azt a határozatot, amely elítéli a magyar kormány halálbüntetést pártoló politikáját, valamint az idegengyűlölő nemzeti konzultációt és plakátkampányt. Az EP olyan vizsgálati eljárás megindítását kérte az Európai Bizottságtól, amelynek eredményeképpen sor kerülhet az uniós szerződés 7. cikkelyének alkalmazására, amely akár a magyar kormány szavazati jogának a felfüggesztését is jelentheti. A határozat nem Magyarországot, hanem a magyar kormány politikáját bírálja. A májusi vita után ma az EP a frakciók által beterjesztett határozati javaslatokról szavazott. Az EP végül a baloldali, zöld és liberális frakciók által közösen benyújtott tervezetet fogadta el. A Fidesz saját pártcsaládja, az Európai Néppárt határozati javaslata azonban legalább olyan komoly kritikákat fogalmazott meg, mint a többi párt által beterjesztett szöveg. A néppárti javaslat szerint a nemzeti konzultáció "tartalma és nyelvezete felettébb félrevezető, elfogult és kiegyensúlyozatlan", a halálbüntetés pedig "ellentétes az Unió alapvető értékeivel és jogával, ezért a kérdés az Unióban lezártnak minősül". Mindez újabb bizonyíték arra, hogy nem baloldali összeesküvés zajlik Magyarország ellen, hanem a magyar kormány politikáját párthovatartozástól függetlenül tartják vállalhatatlannak Európában.  

Molnár Csaba Niedermüller Péter EP-képviselők DK

RSS