Barion Pixel

Sajtótájékoztató: A DK vissza akarja állítani a bérplafont

2015.06.10.
Gréczy ZsoltAmennyiben a Demokratikus Koalíció kormányra kerül, az állami tulajdonú vagy állami felügyelettel rendelkező cégeknél vissza fogják állítani a bérplafon intézményét - ezt a párt szóvivője mondta szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján. Gréczy Zsolt arra emlékeztetett, hogy a kétmillió forintos bérplafon intézményét 2010-ben az Orbán-kormány vezette be, de két év múlva, amikor "minden pozíciót fideszes káderek töltöttek be" eltörölték azt. A politikus hangsúlyozta, hogy a Magyar Nemzeti Bank jelenleg két és félszer annyit, több mint havi egymilliárdot költ bérköltségekre, mint 2010-ben. Hozzátette, hogy a jegybank eközben el sem látja a feladatát, mert többek között az MNB-nek kellett volna megakadályoznia, hogy a Quaestort vezető Tarsoly Csaba "fideszes bróker ellopjon 150 milliárd forintot a magyar emberektől, vagy legalábbis ez legyen a gyanú". Gréczy Zsolt kérdésre válaszolva azt mondta, a bérplafont ők is körülbelül havi kétmillió forintban állapítanák meg. (MTI)
RSS