Barion Pixel

Sajtótájékoztató: Orbán semmitmondó beszédet tartott

2015.02.27.
GréczyZsolt_Fehérház_aula_SajttájA Demokratikus Koalíció (DK) szerint pénteken egy "szellemileg és politikai cselekvőképességében megrogyott" miniszterelnököt látott az ország - reagált Orbán Viktor évértékelőjére a párt szóvivője. Gréczy Zsolt sajtótájékoztatóján hozzátette: a miniszterelnök semmitmondó beszédet mondott és olyan adatokkal próbálta alátámasztani kormányzása sikereit, amelyek nem felelnek meg a valóságnak vagy a korábbi adatokhoz képest "nem állják ki az idő próbáját". A kormányfő arról beszélt, hogy megmentették a devizahiteleseket, de arról nem, hogy a devizahiteleket ők "zúdították rá" az országra 2001-ben - mondta Gréczy Zsolt. A miniszterelnök elmondta, hogy több gyermek született az utóbbi egy évben, de azt nem tette hozzá, hogy Gyurcsány Ferenc kormányzása idején ennél nagyobb volt a gyermekvállalási kedv - tette hozzá. Kitért arra is, hogy Orbán Viktor szerint gazdasági csoda van Magyarországon, de azt nem mondta el, hogy a gazdasági növekedést azok a beruházások gerjesztik, amelyeket még a Gyurcsány-kormány hozott Magyarországra. A DK szerint a polgári Magyarországot nem képviselheti olyan ember, aki idegengyűlöletre apellál; egy polgár nem beszél arról, hogy a bankok ártanak, nem bántja a szabadságot, a demokrácia intézményeit vagy a piacgazdaság eszményét - mondta a szóvivő. A polgári Magyarországot a DK képviseli, az országnak pedig az az érdeke, hogy Orbán Viktornak ez legyen az utolsó évértékelő beszéde - jelentette ki Gréczy Zsolt. (MTI)
RSS