Barion Pixel
Költségvetés 2021 - A DK így változtatná meg a nyugdíjrendszert
Költségvetés 2021 - A DK így változtatná meg a nyugdíjrendszert 2020.06.10.

Költségvetés 2021 - A DK így változtatná meg a nyugdíjrendszert

 

Dávid Ferenc, a Demokratikus Koalíció gazdasági szakértője szerdai sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a kormány benyújtotta a gyengeség költségvetését. A szakértő szerint a költségvetésből egyértelmű, hogy a kormány fél szembenézni az ország előtt álló kihívásokkal, fél szembenézni a halaszthatatlan teendőkkel. 

 

“A jövő évi költségvetésben is folytatódik az a politika, ami már eddig is a nyugdíjasok folyamatos elszegényedéséhez vezetett. Nem elég, hogy az idősek idén, a válság évében egyetlen forint segítséget sem kaptak, a költségvetés szerint a nyugdíjak elértéktelenedése jövőre is folytatódik. Egyrészt egészen elkeserítő, hogy a büdzsé jövőre mindössze 3%-os inflációval számol, ez ennél szinte biztosan magasabb lesz, főleg abból kiindulva, hogy az infláció csak az elmúlt 3 hónapban ennek a háromszorosa volt. Másrészt nyilvánvaló, hogy a cinikusan 13. havi nyugdíjnak elnevezett intézkedésnek köze sincs a 13. nyugdíjhoz, ez nagyon nagyon kevés ahhoz, hogy megállítsuk az idősek elszegényedését és a bérek és nyugdíjak közötti egyre nagyobb különbségeket.” - magyarázta Dávid Ferenc. 

 

A szakértő közölte, a Demokratikus Koalíció szerint a kormány a gyengeség költségvetését nyújtotta be, amely nem mer szembenézni a nyugdíjrendszer problémáival. 

 

“A DK szerint egy tisztességes, európai kormány már jövőre megreformálná a nyugdíjrendszert! Ehhez 5 alapvető intézkedésre lenne szükség:

1. A nyugdíjakat ismét a bérekhez kellene kötni, hogy a bérekkel együtt a jövőben a nyugdíjak is emelkedjenek. Minden hónapban több tízezer forintot vesznek ki a nyugdíjasok zsebéből azzal, hogy ez ma nem így van.

2. Jelentősen meg kell emelni a minimálnyugdíjat és nyugdíjplafont kell bevezetni. Szinte hihetetlen, de a 28500 forintos minimálnyugdíj 2008 óta van érvényben, holott ez az összeg ma már semmire sem elég. Az nem egy igazságos ország, ahol egyszerre vannak 30 ezer forintos semmire sem elegendő nyugdíjak és 2 milliós luxusnyugdíjak.

3. Meg kell duplázni a nyugdíjkorrekciós alapot, méghozzá azért, mert biztosan nagyobb lesz az infláció a kormányzati várakozásnál. Sokkal több pénz fog kelleni, hogy a nyugdíjakat korrigálni lehessen.

4. Vissza kell állítani a Fidesz által megváltoztatott rokkantsági és korengedményes jogosultságok rendszerét.

5. Valódi 13. havi nyugdíjat kell bevezetni. Ha már az utóbbi években a kormány nem hagyta, hogy a nyugdíjak a bérekkel együtt emelkedjenek, akkor be kell vezetni a 13. havi nyugdíjat. De akkor nem ígérgetni és nagyotmondani kell, hanem valóban bevezetni, már jövőre, méghozzá teljes egészében.” - sorolta Dávid Ferenc. 

RSS