Barion Pixel

Közlemény: Van oka a kormánynak a reszketésre - a DK az Európai Ügyészség felállítását kezdeményezte

2015.06.09.
Gréczy ZsoltBerke Barna, az Igazságügyi Minisztérium európai uniós és nemzetközi igazságügyi együttműködésért felelős államtitkára tegnap azt mondta Brüsszelben, hogy a magyar kormány saját maga szeretné kivizsgálni az EU-s pénzekkel való visszaéléseket. A független Európai Ügyészség gondolatára joggal szorulhatott görcsbe Orbán Viktor gyomra, miközben az ország egyik leggazdagabb emberévé tette felcsúti polgármesterét és milliárdossá saját vejét. Számára biztosan a Vida Ildikó-féle önvizsgálat lenne a legmegfelelőbb, hiszen Polt Péter főügyész oltalmában eddig is jól lehetett kézivezérléssel osztogatni az európai fejlesztési pénzeket. A Demokratikus Koalíció már 2014 májusában bejelentette, hogy egy erős és független Európai Ügyészség felállításában látja a lehetőséget arra, hogy az európai fejlesztési pénzek korrupciógyanús pályáztatása és osztogatása kivizsgálásra kerüljön. A DK Gyurcsány Ferenc vezette delegációja Brüsszelben folytatott tárgyalásokat Giovanni Kesslerrel az EU 52 magyar közbeszerzését vizsgáló Csalás Elleni Hivatalának, az Olafnak a vezetőjével az Európai Ügyészség felállításáról. A Demokratikus Koalíció továbbra is mindent meg fog tenni azért, hogy ne maradhasson következmények nélkül a magyar vállalkozásoknak szánt EU-források oligarcháknak és fideszes rokonoknak osztogatása.  

Gréczy Zsolt szóvivő DK

RSS