Barion Pixel
A kormány hazudott a válságkezelésről!

A kormány hazudott a válságkezelésről!

2020.06.04.

A kormány hazudott a válságkezelésről!



Varju László, a Demokratikus Koalíció alelnöke, a Költségvetési Bizottság elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján emlékeztetett: a sajtóban számos olyan cikk jelent meg, amelyek szerint a kormányhivatalok mondvacsinált okokkal utasították vissza a cégek bértámogatási kérelmét. Felhívta a figyelmet a 24.hu cikkére, mely szerint több cégnek arra hivatkozva utasították vissza a kérelmét, hogy nem igazolta, a járvány és a korlátozások miatt került bajba, holott ezt nem is lehet a kérelemben semmilyen formában igazolni. 

 

“Pontosan az történik, amit a DK hetekkel ezelőtt megjósolt. Akkor azt mondtuk, hogy ha az állami bértámogatás nem lesz automatikus, hanem pályázni kell majd rá, akkor a Fidesztől független tisztességes magyar vállalkozások nem fognak bértámogatáshoz jutni.” - jelentette ki a politikus. 

 

Varju László elmondta, a Demokratikus Koalíció szerint felháborító, hogy a kormány hazudott a válságkezelésről, és az állami bértámogatás visszatartásával magyar munkahelyek újabb ezreit szünteti meg. 

 

“A DK szerint meg kell védeni a magyar munkahelyeket! Éppen ezért azt követeljük, hogy a kormány ne hazudozzon és alibizzen, hanem valóban kezelje a válságot: az állami bértámogatást tegyék széles körben elérhetővé és ne kössék pályázathoz! Ha ezen nem változtatnak, akkor azzal csak újabb magyar munkahelyeket fognak megszüntetni, méghozzá teljesen tudatosan, csak hogy a válságkezelésen spóroljanak és több jusson oligarchákra!” - közölte a DK-s politikus. 

 

Varju szerint nem véltelen, hogy Európa legtöbb országában az állami bértámogatás teljesen automatikus és nem kötik semmiféle pályázathoz. 

 

“Másutt úgy gondolkoznak a kormányok, hogy a munkahely érték, amit meg kell védeni. Mi hiába vagyunk szintén európai polgárok, az európai magyarok munkahelye nem számít, az Orbán-kormány szemmel láthatóan a bajban is csak a fideszes oligarchákat menti. Érdekes módon Mészáros Lőrinc cégbirodalmához most is ömlenek a százmilliárdok, nem hallunk arról, hogy az ő pályázatait utasítanák vissza, miközben közel ezer embert rúgott ki már a válság első napjaiban. A DK szerint nem az oligarchákat, hanem a tisztességes magyar vállalkozásokat kellene segíteni.” - közölte Varju László. 

RSS
Kapcsolódó politikusok