Barion Pixel
A kormány aljas módon becsapta a szakképzésben dolgozókat

A kormány aljas módon becsapta a szakképzésben dolgozókat

2020.06.03.

A kormány aljas módon becsapta a szakképzésben dolgozókat

 

A szakképzésben dolgozók megkapták új bérajánlataikat, amelyek a korábban beígért 30 százalékos emelés helyett jó, ha húsz százalékos növekedést tartalmaznak. Van olyan intézményvezető is, akinek a bérét mindössze öt százalékkal emelték meg a beszámolók szerint. A szakképző intézmények oktatói, oktatást segítő munkatársai, technikai dolgozói egyúttal elvesztik közalkalmazotti státuszukat is.

A Demokratikus Koalíció szerint felháborító, hogy a kormány ilyen aljas módon becsapta a szakképzésben dolgozókat és szolidaritást vállal a szakképzés területén dolgozó munkavállalókkal. A közalkalmazott jogviszonyuk megszűnésével eleve bizonytalan helyzetbe került dolgozók még a beígért béremelést sem kapják meg, sok évnyi munka után nevetséges fizetésekkel szúrják ki a szemüket.  A DK azt javasolja, hogy a kormány haladéktalanul kezdje meg a tárgyalásokat a szakképzés területén reprezentatívnak számító szakszervezetekkel annak érdekében, hogy a közalkalmazotti besorolásukat és ebből eredő védettségüket elvesztő munkavállalók a jövőben versenyképes bérekért dolgozhassanak.  

Dávid Ferenc 
közgazdász, a DK szakpolitikusa

RSS