Barion Pixel
A járvány alatt tovább nő az iskolai szakadék, miközben a kormány a legkiszolgáltatottabb gyerekeken spórol

A járvány alatt tovább nő az iskolai szakadék, miközben a kormány a legkiszolgáltatottabb gyerekeken spórol

2020.04.29.

A járvány alatt tovább nő az iskolai szakadék, miközben a kormány a legkiszolgáltatottabb gyerekeken spórol

 

A járvány hazai megjelenésével még nehezebb helyzetbe kerültek a hátrányos helyzetű diákok. Miközben egy friss, a tanárok körében végzett felmérés szerint az ilyen gyerekek mintegy harmada nem tudott bekapcsolódni a digitális oktatásba, addig a kormány egy tollvonással a legrászorultabb, halmozottan hátrányos helyzetű és fogyatékkal élő tanulóktól veszi el az ingyenes alapfokú művészetoktatás lehetőségét. Jellemző, hogy amíg Orbánék a válság alatt is számolatlanul öntik a pénzt a haveri vállalkozásokba és a fociba, addig semmit nem tesznek az iskolai szakadék és a járvány negatív szociális hatásainak csökkentésére, és megint a legkiszolgáltatottabbakon akarnak spórolni.

A Demokratikus Koalíció szerint felháborító, hogy a kormány az elmúlt 10 évben kivéreztetett oktatás, a megalázott és alulfizetett tanárok, a leromló és rosszul felszerelt iskolaépületek problémái mellett a hátrányos helyzetű és sérült diákok tanuláshoz való jogára is messziről fütyül, miközben hangzatos sikerpropagandával próbálja elhazudni a valóságot.

 


Arató Gergely
a DK frakcióvezető-helyettese, elnökségi tagja

RSS
Kapcsolódó politikusok