A DK húszezer maszkot osztott szét a tömegközlekedést használó embereknek Budapesten

2020.04.27.

 

A DK húszezer maszkot osztott szét a tömegközlekedést használó embereknek Budapesten

 

 

Mától a fővárosi tömegközlekedési eszközökön, boltokban, üzletekben, egyéb közösségi tereken kötelező az arcmaszk viselése. A Demokratikus Koalíció ma reggel a főváros nyolc kiemelt közlekedési csomópontján, a Móricz Zsigmond körtéren, a Széll Kálmán téren, a Nyugati téren, a Blaha Lujza téren, Újpest központnál, a Lehel téren, az Örs vezér téren és a Szent László téren osztott szét húszezer darab ingyen szájmaszkot DK-s polgármesterek, önkormányzati képviselők és aktivisták segítségével.

A DK-s polgármesterek már eddig is, a koronavírus-járvány kitörésének kezdete óta rengeteg olyan intézkedést bevezettek, amelyek megkönnyítik a kerületiek életét ebben a rendkívül súlyos helyzetben. Bevezették az 50 ezer forintos otthonápolási támogatást a kórházból hazaküldött betegek hozzátartozóinak részére, több ezer maszkot rendeltek és osztottak szét fővárosszerte, helyi vállalkozásoknak szóló mentőcsomagot és kerületi szociális ellátást biztosítottak a rászoruló családoknak. A DK-s vezetésű kerületek már korábban is mindent megtettek, hogy megvédjék a lakókat, családokat, helyi vállalkozásokat, és ezután is mindent meg fognak tenni, hogy közösen legyőzhetjük a koronavírus-járványt és a gazdasági katasztrófát is.

 


Gy. Németh Erzsébet
humán területekért felelős főpolgármester-helyettes, a DK alelnöke