Barion Pixel
A WHO cáfolta Orbán Viktort

A WHO cáfolta Orbán Viktort

2020.03.21.

A WHO cáfolta Orbán Viktort

 

Orbán Viktor bő egy hete még bagatellizálni próbálta a koronavírus-járvány fiatalokat, középkorúakat érintő veszélyét, amikor azt mondta, hogy “a koronavírus-járvány a fiatalokat nem veszélyezteti, a magam korabelieket sem. Ha megkapjuk, akkor egy átlagos influenza megpróbáltatásával kell szembenézni, vagyis kibírjuk.”

A Demokratikus Koalíció felhívja a figyelmet, hogy a WHO cáfolta a miniszterelnököt. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója tegnapi virtuális sajtótájékoztatóján a következőket mondta: “Ma van egy üzenetem a fiataloknak: nem vagytok legyőzhetetlenek, ez a vírus hetekre kórházba juttathat, vagy akár meg is ölhet.A DK szerint fontos lenne, hogy legalább az ország felelős miniszterelnöke ne bagatellizálja a járványt, és ne terjesszen hamis biztonságérzetet nyújtó valótlan információkat. Ezek nem szolgálják az eredményes védekezést, épp ellenkezőleg.

DK Sajtóiroda
RSS