Emberek, cégek, iparágak fognak tönkremenni, ha a kormány nem kezeli a válságot!
Emberek, cégek, iparágak fognak tönkremenni, ha a kormány nem kezeli a válságot! 2020.03.17.

Emberek, cégek, iparágak fognak tönkremenni, ha a kormány nem kezeli a válságot!

 

Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnöke, a DK delegációvezetője az Európai Parlamentben, keddi online-sajtótájékoztatóján számolt be arról, hogy mára nem csak a vírus terjedése lépett a következő szakaszba, hanem az a munka is, amit a kormánynak el kell végeznie a válság kezelésére vonatkozóan. Ma már nem csak az emberek egészsége van veszélyben, hanem állásaik is, a koronavírus miatt dolgozók ás vállalkozók kerültek egyik napról a másikra bizonytalanságba. 

 

“Amikor a DK azt mondja, hogy az emberélet nem játék, akkor az nem csak a magyarok egészségéről szól, hanem a megélhetésükről is. Az új szakaszban a járványvédelmi intézkedések mellett gazdaságpolitikai intézkedésekre is szükség van, az államnak ki kell vennie a részét a válságba került emberek és vállalkozások megmentéséből. A DK felelős ellenzéki pártként eddig 38 javaslatot tett a helyzet kezelésére, ezek ma újabb javaslatokkal egészülnek ki.” - jelentette ki Molnár Csaba, hozzátéve, hogy ez csupa olyan javaslat, amelyeket más európai országokban már bevezettek, vagyis ezek nem felelőtlen odamondogatások, hanem épp ellenkezőleg: máshol már működő felelős, jó javaslatok.

 

“A Demokratikus Koalíció szerint a kormánynak kötelessége, hogy foggal-körömmel harcoljon minden egyes munkahelyért és magyar vállalkozásért, ahogy ezt például a német kormány bejelentette és teszi is!” - folytatta Molnár Csaba ismertetve, hogy a DK milyen intézkedések halaszthatatlan bevezetését javasolja a kormánynak. 

 

“- Meg kell tiltani, hogy a járvány idején embereket lehessen elbocsájtani a bezárással sújtott gazdasági ágazatokban. Egyrészt ne lehessen senkit se kirúgni, de ennek van másik oldala is: a munkahelyek megtartásának költségeihez járuljon hozzá az állam is. Ehhez létre kell hozni egy rendkívüli munkahelyvédelmi alapot, ami fedezi a vállalkozás munkahelyvédelmi költségeit.

 

- Az államnak minden bezáratott vállalkozás számára segítséget kell nyújtania a bérek kifizetéséhez azzal, hogy elengedi a munkavállalók után fizetendő közterheket! Ez első körben a márciusi és az áprilisi bérekre vonatkozna, aztán meg kell nézni, hogy ezt meg kell-e hosszabbítani. Nem lehet ma ezeket a befizetéseket megkövetelni azoktól a kisvállalkozásoktól, amelyek ma pengeélen táncolnak, mert ha ezt teszi a kormány, az elbocsájtásokhoz fog vezetni!

 

- Halasszák el első körben a márciusban és áprilisban esedékes ÁFA, KATA és KIVA befizetési határidőket legalább őszig. Egyetlen veszélybe került magyar kis- és középvállalkozásnak sem hiányzik, hogy a kormány a legnagyobb bajban, céges bevétel híján is követelje az adókat.

 

- Függesszenek fel minden olyan végrehajtási, és felszámolási eljárást, amely márciusi vagy áprilisi lejáratú fizetési kötelezettség nem teljesítése miatt indulna! Aki levegőért kapkod, annak kezet kell nyújtani, nem pedig a víz alá nyomni.

 

 

  • Moratóriumot kell hirdetni a rezsitartozásokra és magánszemélyek lakáshiteleinek törlesztésére a járvány idejére! Az állam egyetlen olyan emberrel sem viselkedhet most behajtóként, aki a koronavírus miatt egyik napról a másikra azt sem tudja, hogy mit fog enni egy hónap múlva!” - sorolta a politikus. 

 

 

Molnár Csaba azt is leszögezte, mindezeknek a költségvetési fedezetét azonnal meg kell teremteni, első körben a 150 milliárd forintos állami propagandakeret azonnali átcsoportosításával. 

 

“Elvárjuk a kormánytól, hogy részletes költségvetési módosítási csomagot fogadjon el a járvány hatásainak enyhítésére.” - zárta sajtótájékoztatóját a DK ügyvezető alelnöke. 

RSS
Kapcsolódó politikusok