Barion Pixel
A DK követeli az iskolák azonnali bezárását a koronavírus-járvány miatt!

A DK követeli az iskolák azonnali bezárását a koronavírus-járvány miatt!

2020.03.13.

A DK követeli az iskolák azonnali bezárását a koronavírus-járvány miatt!

 

Arató Gergely, a Demokratikus Koalíció frakcióvezető-helyettese péntek délutáni sajtótájékoztatóján ismertette a párt álláspontját az iskolabezárásokkal kapcsolatban. A politikus felhívta a figyelmet, hogy Európa számos országában már megtették ezt a lépést a különböző kormányok, hogy így segítsenek fékezni a koronavírus-járvány terjedését. 

 

Arató Gergely kijelentette, a párt álláspontja jelenleg  az, hogy be kell zárni az óvodákat és iskolátkat. 

 

“Ma úgy látjuk, hogy a helyzet elérkezett ehhez a ponthoz, hiszen napról napra nő a esetek száma. És - mint azt reggel a miniszterelnök is közölte - komoly esély van a gócpontok  kialakulására. Ha pedig ez így van, igenis be kell zárni az oktatási intézményeket, mert ez alkalmas lépés arra, hogy lassítsa a járvány terjedését.” - közölte a politikus. 

 

Arató Gergely azt is közölte, hogy a tanév rendjét a kormány rendeletben szabályozza, a rendkívüli jogrend pedig lehetővé teszi, hogy meghatározzák a tanév rendjének módosítását, így nem szükséges az évismétlés, amire korábban utalt a kormány.

 

“A DK szerint az emberi élet nem játék, követeljükl, hogy a kormány zárja be az óvodákat és iskolákat a biztonság érdekében!” - hangsúlyozta a DK frakcióvezető-helyettese. 

 

A politikus arra is felhívta a figyelmet, hogy ehhez természetesen egy sor intézkedés kell. Ezért a DK javasolja, hogy államilag támogassák, hogy a szülők otthonról végezhessék a munkájukat. Ha nem megoldható, akkor kormány adjon anyagi támogatást, és tegye lehetővé, hogy ezek a szülők ne veszítsék el a munkájukat. Az pedig alaptalan, hogy a pedagógusokat fizetés nélküli szabadságra kell küldeni, hiszen a tanárok közalkalmazottak, ezt a kérdést a kormánynak kell megoldania. 

 

“Ki kell dolgozni a távoktatás lehetővé tételét, és ki kell alakítani a megfelelő eljárásokat az érettségizőknek és szakvizsgázóknak. Sőt, a vizsgák rendjének változásával is számolni kell, erre fel kell készülni!” - jelentette ki Arató Gergely. 

 

RSS
Kapcsolódó politikusok