Barion Pixel
Védjük meg az időseket a járvány idején! - A DK javaslatai

Védjük meg az időseket a járvány idején! - A DK javaslatai

2020.03.12.

Védjük meg az időseket a járvány idején! - A DK javaslatai 

 

 

Dobrev Klára, az Európai Parlament alelnöke, a DK EP-képviselője csütörtöki sajtótájékoztatóján hívta fel a figyelmet: a DK felelős ellenzéki pártként az elmúlt hetekhez hasonlóan továbbra is konkrét intézkedésekre tett javaslatokkal fogja segíteni a koronavírus elleni védekezést. 

 

“Eddig 29 javaslatot tettünk, ezekből nagyjából féltucatot azóta a kormány végre is hajtott. A mai javaslataink kifejezetten az idősek védelmét célozzák.” - foglalta össze a politikus.

 

Dobrev Klára kiemelte: a Demokratikus Koalíció szerint az emberélet nem játék! 

 

“Az idősek a legveszélyeztetettebbek a járványban, kiemelt figyelmet kell fordítanunk a nyugdíjasok, idősek védelmére! A DK idősvédelmi javaslatcsomagja három nagyon konkrét intézkedésből áll.” - jelentette ki az EP-képviselő, majd ismertette a pontokat.


1. A DK azt javasolja, hogy a kormány biztosítson forrásokat az önkormányzatoknak arra, hogy megszervezzék az időseknek történő bevásárlást! Minden idős és beteg embert meg kell óvnunk attól, hogy boltba és gyógyszertárba kelljen mennie a következő hetekben. Mivel az élelmiszer-házhozszállítást végző cégek rendkívül leterheltek a tegnapi bejelentés óta, az időseknek jelenleg nincs más választásuk, csak hogy lemennek a boltba, gyógyszertárba. Ez jelentős és kiküszöbölhető kockázat. A DK szerint állami forrásokat kell adni az önkormányzatoknak, hogy megszervezzék az idősek helyett történő bevásárlást, legyen szó élelmiszerről vagy gyógyszerről.

 

2. A DK azt javasolja, hogy a kormány kötelezze a munkáltatókat a kisgyermekes szülők munkaidejének csökkentésére a járvány alatt! Ez alatt azt értjük, hogy akinek bölcsődés, óvodás, általános iskolás gyermeke van, az mehessen be később dolgozni és jöhessen el előbb a munkából, hogy ő tudja hozni-vinni a gyereket a bölcsődébe, óvodába, iskolába. Tudjuk, hogy a hosszú munkaidő miatt ma sokszor a nagymamák, nagypapák hozzák-viszik a gyerekeket, ez azonban most veszélyes lehet rájuk. Lehetővé kell tenni, hogy ezt a feladatot a járvány alatt a szülők lássák el. Ha emiatt bármely kisgyermekes szülőnek munkabére esne ki, akkor azt pótolni kell a járvány idejére létesített állami alapból!

 

3. A DK azt javasolja, hogy a kormány halassza el a sárgacsekkes közüzemi számlák befizetésének határidejét addig, amíg a veszélyhelyzet tart! Tudjuk, hogy sok idős embernek nincs lehetősége a rezsit utalással kifizetni, de őket sem szabad arra kényszeríteni, hogy ezekben a hetekben sorbaálljanak a postán. A kormánynak el kell halasztania a sárgacsekkes közüzemi számlák befizetésének határidejét a veszélyhelyzet idejére!

 

“A DK szerint az emberek élete nem játék, a legveszélyeztetettebb csoportként pedig kiemelt figyelmet kell fordítanunk az idősek védelmére. A kormánynak meg kell oldania, hogy az időseknek ne kelljen boltba, gyógyszertárba, postára, bölcsődébe, óvodába, iskolába menniük a járvány alatt.” - hangsúlyozta Dobrev Klára.

RSS
Kapcsolódó politikusok