Barion Pixel
A DK az új lélegeztetőgépek beszerzése, a tömegrendezvények tiltása és az Olaszországból hazatértek otthoni karanténja kapcsán újabb javaslatokat tesz

A DK az új lélegeztetőgépek beszerzése, a tömegrendezvények tiltása és az Olaszországból hazatértek otthoni karanténja kapcsán újabb javaslatokat tesz

2020.03.10.

A DK az új lélegeztetőgépek beszerzése, a tömegrendezvények tiltása és az Olaszországból hazatértek otthoni karanténja kapcsán újabb javaslatokat tesz 

 

Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnöke, a DK delegációvezetöje az Európai Parlamentben felhívta a figyelmet arra keddi sajtótájékoztatóján, hogy az amerikai Nemzeti Biotechnológiai Információs Központ kutatása szerint a 20. század eleji spanyolnátha idején azokban az amerikai városokban haltak meg a legkevesebben, ahol az illetékesek a lehető leghamarabb hoztak meg fontos járványügyi döntéseket. Ahol késlekedtek, ahol az intézkedésekkel kivártak, ott rendre magasabb volt a fertőzöttek és a fertőzésben elhunytak aránya is. 

 

“Nálunk sincs idő hezitálásra. A DK felelős ellenzéki pártként éppen ezért tett már eddig is 28 javaslatot (mindezek a DK honlapján elérhetőek és nyilvánosan is bejelentettük őket), és teszünk ma is 3 újat.” - közölte a politikus, majd felsorolta az új javaslatokat. 

 

1. A Demokratikus Koalíció azt követeli, hogy a kormány szerezzen be legalább ezer darab új lélegeztetőgépet! Jelenleg tipikusan csak az intenzív ágyakhoz tartozik lélegeztetőgép, intenzív ágy hozzávetőleg 350 darab van a budapestiekre és a pest megyeiekre – vagyis 3 millió emberre - összesen, országosan ez szám 1000 ágy körül van. De ez persze nem jelenti azt, hogy ezek az ágyak rendelkezésre állnak a koronavírusos betegek ellátására, hiszen az intenzív ágyaknak a több mint 90%-a a napi rendes kórházi betegállátásban működve foglalt. Ez nagyjából azt jelenti, hogy akár 50-100 olyan beteg, akinek lélegeztetőgépre van szüksége, már be tudja dönteni az ellátást. Hogy egy, a vesztegzárban dolgozó olasz orvos tegnap megjelent nyilatkozatát idézzem, “minden lélegeztetőgép aranyat ér”. Egy lélegeztetőgép nagyjából 3-5 millió forintba kerül, vagyis darabja egy NB1-es focista egyhavi fizetéséből kijön. Vegyen hát a kormány ezer darab új lélegeztetőgépet, akár közbeszerzés nélkül attól, aki a lehető leggyorsabban szállítja le. Ennek a költsége nagyjából 3-5 milliárd forint, ez nem jelenthet problémát, az emberek élete nem játék.

 

2. A Demokratikus Koalíció azt kéri, hogy a kormány tiltsa be a zárt térben, ezer főnél magasabb létszámmal tervezett rendezvényeket. Ez érinthet koncerteket, sporteseményeket, kiállításokat és sok minden mást, de az emberek élete nem játék. Csak Budapesten a következő 6 hétben több mint ötven olyan rendezvényt gyűjtöttünk ki az internetről, ahol sokezer ember zsúfolódhat össze zárt helyen. Ez ma már veszélyes, követni kell ebben az európai példákat, ahol ezek a tiltások már megtörténtek. Természetesen létre kell hozni egy állami kártérítési alapot, hogy azok, akiknek a rendezvényeit le kell mondaniuk, ne menjenek tönkre a döntés miatt.

 

 

3. A római magyar nagykövetség hivatalosan felszólította az Olaszországban tartózkodó magyarokat, hogy azonnal térjenek haza. Arról viszont nincs tájékoztatás, hogy mit csináljanak itthon, ha hazaértek. Indítványozzuk, hogy a kormány azonnal tegyen közzé kötelező protokollt az Olaszországból hazatérő magyarok esetleges otthoni karanténjának és háziorvosuknál való kötelező telefonos bejelentkezésének szabályairól. Erre egységes, kötelező rendszert kell alkotni, melynek betartását is ellenőrizni kell. Ehhez természetesen erre kapacitást kell találnia a kormánynak, de be kell vezetni ezeket a szabályokat, mert az emberek élete nem játék.

 

“A DK felelős ellenzéki pártként fentiekkel együtt már 31 javaslatot tett a kormánynak, bízunk benne, hogy gyors és szervezett intézkedésekkel még az elején meg lehet fogni a vírus terjedését. Ehhez azonban az kell, hogy a kormány ne késlekedjen tovább. Hogy a német egészségügyi minisztert idézzem, a koronavírus akár az európaiak 60-70 százalékát is megfertőzheti. Ezekben a napokban dől el, hogy ez az arány milyen lesz Magyarországon.” - hívta fel a figyelmet Molnár Csaba, továbbra is hangsúlyozva: nincs mire várni. 

RSS
Kapcsolódó politikusok