Barion Pixel
Átlép két szocialista polgármester a DK-ba

Átlép két szocialista polgármester a DK-ba

2020.02.21.

Átlép két szocialista polgármester a DK-ba

Budapest, 2020. február 20., csütörtök (MTI) - Átlép két MSZP-s fővárosi kerületi polgármester a Demokratikus Koalícióba (DK) - erősítették meg az érintett pártok csütörtökön az MTI-nek. Az MSZP szerint a polgármesterek cserbenhagyták közösségüket, Gyurcsány Ferenc DK-elnök viszont pártja táborának bővülése miatt fejezte ki örömét.

Az Index hírportál csütörtökön azt írta: Kiss László III. kerületi és Szaniszló Sándor XVIII. kerületi polgármester is úgy döntött, csatlakozik a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalícióhoz, ezzel pedig - miután a kettős párttagság a szocialisták alapszabálya szerint tiltott - automatikusan megszűnik tagságuk az MSZP-ben.

A kerületvezetők azzal indokolták döntésüket, hogy a polgármesteri programjuk végrehajtásához a DK politikai közösségétől kaptak megfelelő garanciákat és politikai támogatást, illetve az európai politikát illetően az a vonal áll hozzájuk a legközelebb, amelyet a Dobrev Klára vezette európai parlamenti delegáció képvisel például az európai minimálbér, minimálnyugdíj és családi pótlék kérdésében.

A két polgármester átlépésével változnak az arányok a 33 fős fővárosi közgyűlésben is: jelenleg az MSZP-nek 7, a DK-nak 4 fős frakciója van, ez az arány a két szocialista átigazolásával 5-6-ra módosul a DK javára.

Az MSZP az MTI-hez eljuttatott közleményben azt írta, Szaniszló Sándor és Kiss László polgármester az MSZP-ből történő kilépésükkel komoly csalódást okoztak, cserbenhagyták ezt a közösséget. Döntésüket tudomásul veszik, munkájukhoz sok sikert kívánnak - olvasható a közleményben.

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke az MTI-nek úgy nyilatkozott: a DK-t megalakulása óta az vezeti, hogy egy olyan erős pártot hozzon létre, amely a demokraták széles táborának politikai közössége.

Így van közöttük korábbi MDF-, SZDSZ- és Fidesz-tag is - tette hozzá. Azt nevezte a legfontosabbnak, hogy egy nyitott, befogadó és erős közösséget hozzanak létre.
 
Elmondta, örülnek, hogy az elmúlt hetekben korábban pártpolitikához nem tartozó civilek, vagy éppen a Momentum volt győri elnöke is csatlakozott a DK-hoz. Most két korábbi MSZP-s budapesti polgármester csatlakozásával tovább bővült a DK tábora - közölte, úgy fogalmazva: "vigyázni fogunk mindenkire, hogy közösen segítsük hozzá Magyarországot az új köztársaság megalapításához".
RSS
Kapcsolódó politikusok