A kormány ne fenyegesse a NAT-ot kritizáló pedagógusokat!
A kormány ne fenyegesse a NAT-ot kritizáló pedagógusokat! 2020.02.06.

A kormány ne fenyegesse a NAT-ot kritizáló pedagógusokat!

 

Arató Gergely, a Demokratikus Koalíció frakcióvezető-helyettese szólította fel a kormányt és Rétvári Bence államtitkárt sajtótájékoztatóján, hogy fejezzék be a pedagógusok fenyegetését. 

 

Rétvári Bencét nem az zavarja, hogy az egyetlen Nobel-díjas magyar szerző helyett Wass Albertet fognak olvasni a diákok. Nem abba kötött bele, hogy a NAT mindenfajta szakmai egyeztetés nélkül készül ráadásul teljesen logikátlanul, átgondolatlanul. Rétvári Bence fenyegetőzött és előhúzta a rég nem látott Soros-kártyát is, mondván: szerinte „nem meglepő”, hogy a Történelemtanárok Egylete Soros György alapítványának támogatását is élvezte.” - hívta fel a figyelmet Arató, aki arra is emlékeztetett, mekkora vitákat gerjesztett a Nemzeti Alaptanterv módosítása. 

 

“Az államtitkár azokba száll bele páros lábbal, akik józan hangon szólalnak fel a Magyarország legsötétebb éveit idéző alaptantervvel kapcsolatban, akiket a NAT kidolgozása során elfelejtettek megkérdezni, vagy felkérni az együttműködésre, és akiktől mindezek után elvárják, hogy aprópénzért cserébe töltsék a diákok fejébe azt a tananyagot, aminek egy szeletével sem képesek egyetérteni, és mindezek mellett még lelkesedjenek is.” - mondta a frakcióvezető-helyettes. 

 

Arató Gergely arra is kitért, hogy a nagy “sorosozás” közepette Rétvári felidézhetné, kit is támogatott még Soros György szervezete, és hogy döbbenetes az a folyamat, ahogy a kormány egyre nyíltabban vállalja a fasiszta, antiszemita nézetekkel való szimpátiát.

 

“Ne felejtsük el, hogy a titokban, szakmai egyeztetés nélkül elkészített alaptanterv mellett bábáskodott Takaró Mihály is, aki az antiszemita írók és a Horthy-rendszer iránti rajongásáról ismert széles körben. A kormánynak pedig rendkívül fontos, hogy ezeket az ideológiákat minél hamarabb elkezdjék a diákokra erőltetni, hogy az sem számít, hogy nincs idő új, alapos és jó minőségű tankönyvek kidolgozására vagy épp a tanárok felkészítésére. A Pedagógusok Szakszervezete pedig hiába figyelmeztet, hogy ennek a diákok látják majd a kárát, a családszerető kormányt ez sem érdekli. Igaz, a fasiszta, szélsőséges, Horthy-korszakot éltető és idéző tantervnek így is, úgy is a diákok látják a kárát. Ahogyan annak is, ahogy a kormány nyíltan és zavartalanul uszít.” - mondta Arató. 

RSS
Kapcsolódó politikusok