Barion Pixel
Hosszú távon kell rendezni a rendőrök bérét!

Hosszú távon kell rendezni a rendőrök bérét!

2020.01.28.

Hosszú távon kell rendezni a rendőrök bérét!

 

Sok rendőr kellemetlen meglepetésben részesült, amikor kiderült, hogy mivel a rendőrség nem tudott megállapodni a Volánbusszal, a megyei rendőrkapitányságok munkatársai többé nem kapnak bérlettámogatást. Így számos rendőr ma nem, hogy nem keres többet, mint tavaly, hanem egyenesen kevesebb pénze marad, hiszen saját magának kell fizetnie az utazását.

A Demokratikus Koalíció szerint felháborító, hogy már az év elején megszorítással kell szembesüljenek a rendőreink. A DK azt követeli a kormánytól, hogy ne ígérgessen, ne tűzoltásszerű juttatásokkal akarja kiszúrni a rendőrök szemét, hanem hosszú távon, kiszámítható életpályamodellel rendezze a rendőrök bérét! A DK szerint elkeserítő, hogy miközben a Független Rendőr Szakszervezet tavalyi kutatása szerint is szinte minden második rendőr a felmondását fontolgatja, a kormány nem tesz semmit ennek megakadályozására. A DK szerint nagy bajban lesz az ország, ha idén még több egyenruhását veszíti el, márpedig a Fidesz miatt pontosan ez fog történni.

 
Vadai Ágnes
országgyűlési képviselő, a honvédelmi és rendészeti bizottság alelnöke
DK
RSS
Kapcsolódó politikusok