Barion Pixel
Több, mint 150 millió forintba került a focidrukkerek kísérgetése

Több, mint 150 millió forintba került a focidrukkerek kísérgetése

2020.01.21.

Több, mint 150 millió forintba került a focidrukkerek kísérgetése

Az Országos Rendőr-Főkapitányság közlése szerint tavaly több, mint 150 millió forintba került az, hogy a rendőrök különböző focimeccsek után kordában tartsák az ultrákat. A feszültséget utcai harccal levezető drukkerek egyébként azóta is szabadlábon vannak.

A Demokratikus Koalíció felhívja a figyelmet, hogy a magyar focira már így is bődületes mennyiségű közpénzt szórnak el, stadionépítés és focistafizetések címszó alatt. Az, hogy a várost szétverő ultrákat közel annyi pénzből kísérgetik, mint amennyibe Erdogan török elnök látogatása került, egyenesen abszurd. Mi, európai magyarok tiltakozunk a pénzszórás és az agresszív szurkolók pátyolgatása ellen.

 
Varju László
A DK országgyűlési képviselője, a Költségvetési Bizottság elnöke
RSS
Kapcsolódó politikusok